Páskándi Géza

Pornokrácia

Groteszk história | ősbemutató

Első hangszóró / Szeverosz / Bölcsész
Bodolai Balázs
 
Jusztinosz, neobizánci császár
Bogdán Zsolt
 
Jusztina, a neje / Siratóasszony
Albert Csilla
 
Játékmester / Famulosz, ceremóniamester / Politikus
Demeter András
 
Apologetta, költőnő / Siratóasszony / Poéta
Vindis Andrea
 
Klitoria, cigánylány / Siratóasszony / Neopornokrata
Daradics Hannah
 
Harmadik katona / Eszenciosz / Kisebbségi
Marosán Csaba
 
Idiottosz, a császár törvénytelen fia / Második katona / Cameraman
Kiss Tamás
 
Idiotta, a császár törvénytelen leánya / Bolond nő / Siratóasszony
Román Eszter
 
Tárosz / Bolond
Dimény Áron
 
Második hangszóró / Konsztantinosz, katonatiszt, császárellenes
Szűcs Ervin
 
Florina, felkelő / Siratóasszony
Tőtszegi Zsuzsa
 
Harmadik hangszóró / Libidinosz, a társuk / Szélsőjobbos
Kardos M. Róbert
 
Szervosz, építő, kisebbségi / Aprószellem
Váta Lóránd
 
Filipposz / Negyedik Katona / Forradalmár
Balla Szabolcs
 
Siratóasszony, Filipposz anyja / Utcaseprőné
Kántor Melinda
 
Piktor / Utcaseprő / Környezetvédő
Orbán Attila
 
Szobrász
Fogarasi Alpár
 
Pap / Korifeus / Történész
Laczkó Vass Róbert
 
Első katona / Fegyveres / Transzvesztita
András Gedeon
 
Siratóasszony / Szexmunkás
Csutak Réka
 
Siratóasszony
Pánczél Lilla

rendező
Szabó K. István
 
dramaturg
Bessenyei Gedő István
 
díszlettervező
Kiss Borbála
 
jelmeztervező
Bianca Imelda Jeremias
 
zeneszerző
Ovidiu Iloc
 
színpadi mozgás
Sinkó Ferenc
 
a jelmeztervező asszisztense
Váradi Tímea
 
rendezőasszisztens
Csengeri Orsolya-Erika, Képíró Dorottya
 
előadásvezető
Albert Enikő

A bemutató dátuma: 2024. december 15.

„Mi a pornokrácia?” – kérdezik monomániásan a darab szereplői. „Mitől pornokraták?” – kérdezi még a szökött bolond is. És válaszolnak rá, minduntalan: forradalmárok, katonák, bukott és átvedlett „pornokraták”, egészen és nem-egészen ártatlanok, talpnyalók, papok, kivégzésükre készülő filozófusok – de a mégoly dühösen határozott válaszaikkal is mintha csak keresgélnék a megfejtést. Mint az éppen csak eszmélő áldozat, aki saját sebeit fürkészve próbálja rekonstruálni az agressziót, amelyen átesett…

De miért csak most kérdezik? Miért csak utólag ízlelgetjük mindig, mi is az voltaképpen, ami megtörtént velük?

A cselekmény az összeomlás pillanatával kezdődik el: egy rendszerváltó forradalom még kétesélyes káoszában, amelyben semmi sem világos (csupán azt tudja mindenki, mit nem akar).

E káoszban, mint fekete hollók, siratóasszonyok bolyonganak céltalanul, az immár örökre megtörténtek romjain – de fogalmuk sincs, kit kellene elsiratniuk. „Mi vagyunk a nép sírása.” – mondja egyikük, aztán könnyek nélkül botorkál tovább, mint aki önmagát sem képes már elsiratni.

Páskándi áttetsző művet írt. Az allegorikus szerkezet nem elfedni, sokkal inkább feltakarni igyekszik saját kontextusát: az 1989-es romániai rendszerváltó forradalmat, amelynek szereplőit és főbb erővonalait szinte egyenként beazonosíthatnánk – ha egyáltalán ez volna a cél. Csakhogy – miközben mi magunk is óhatatlanul a hatalom pornográfiájának kéjes kukkolóivá válunk egy-egy pillanatra – Páskándi gondoskodik róla, hogy időről időre zavarba hozzon saját ártatlanságunk felől, kényelmetlen kérdéseket szegezve mindannyiunknak, az „utókornak” is, ha tetszik, immár odaátról:

Születhet-e demokrácia a pornokráciából?

Vagy csak pornokratikus demokrácia?

Lehet-e rögtönítélő bírósággal kezdeni a megtisztulást?

Születhet-e valódi megváltás egy karácsonyi sortűz utáni új világ véres jászolába?

Ha nem akarjuk a harmincöt éve bolyongó siratók karában találni magunkat, ma sem spórolhatjuk meg a válaszokat. Vagy legalább a kérdéseket.

Bessenyei Gedő István – az előadás dramaturgja