Elektra színe-java a rendező ultrapoéta képzeletének találkozása a puha, élénk, pulzáló bőrfalakkal körülhatárolt, életről beszélő és gyakran halált felszolgáló játéktérrel (díszlet: Dragoș Buhagiar), valamint a vizuális ívekkel és a megragadó, hipnotikus hangzás felütéseivel (fényterv: Nagy Botond, eredeti zene és sound design: Claudiu Urse). Ott, azokban a kísérteties fényáradatban fürdő, megmagyarázhatatlan hangok nyújtotta támpontokkal tarkított jelenetekben a színészek intonációja egyenletes, gesztusaik pedig maradandó képeket idéznek elménkben. Azokban a jelenetekben bosszúállás és megbocsátás, bátorság és gyávaság, a (testvér és anya iránti) szeretet és a gyűlölet körvonalai egyre bizonytalanabbá válnak, egybeolvadva azzal a mindent körülölelő valamivel, amit megtanultunk költészetnek nevezni. Azokban a pillanatokban az Elektra élőképek, illetve performatív installációk formájában kínál fel költeményeket.
Mihai Brezeanu: Teatrul ca un scurt volum de versuri – Elektra [Elektra – A színház mint rövid verseskötet], Liternet.ro, 2023. június
Botond Nagy koncertként metaforizálja az előadást, a műsorfüzet a zeneszerző és sound designer Claudiu Urséval készült beszélgetést helyezi fókuszba. Urse munkája, a zenei réteg amúgy meg is érdemli a kiemelést, nagyon erősen meghatározza az alkotás hangulatait, kiegészíti a szöveg ritmusát, lélegző, meghatározó eleme a sétatéri Elektrának.
Fischer Botond: Történet egy puha térben, Helikon, 2023 július 31.
Az előadás másik különlegessége a nagyon szépen artikulált, nagyon igényes beszédmód, amely végtelenül természetes, egy pillanatra sem mesterkélt, a néző mintegy fürdőzik a hangokban, a zenei hangok mellett a szöveg minden mondatában, szavában.
[…]
A kolozsvári Elektra nem tombol, nem őrjöng, nem vérgőzös, holott elhangzik minden, ami elmúlt ugyan, de halottan is él az emberek lelkében és meghatározza jelenüket. Mindez inkább olyan, mint a búra alá rejtett indulatcsomag, mint a hangszigetelt stúdióban elraktározott feszültségcsomag.
[…]
A fojtott és fojtogató indulatok szorításában vergődő család minden tagját kiválóan alakítják: Román Eszter a csendes, talán megalkuvó testvér, Khrüszothemisz, Kiss Tamás a feladatát, a bosszút a sejtjeiben hordozó, testvérében küldetését felismerő Oresztész; Albert Csilla érett nő, aki a vér jogán csupa szeretet, a jogos bosszú feladatát, terhét vállalóként elszánt és határozott. Györgyjakab Enikő kiválóan, természetesen és hitelesen mutatja a jelenért a múltat feledni és feladni akaró nőt, a motivációit és fogódzóit. Ettől a családi négyestől élesen különbözik Aigiszthosz, Váta Lóránd ismét nagyon pontosan építi fel a nagyságra éhező, de gyáva és kisszerű alakot. Kardos M. Róbert Oresztész nevelőjeként tér vissza Kolozsvárra.
Bodó Márta: A kolozsvári Elektra, Szabadság, 2023. október 12.
Jól körülhatárolt színpad, a padlót és a falat pedig teljesen elfedi... a fehér gyapjú. Dragoș Buhagiar távolról sem véletlenül választotta ezt a díszletet, ami egyértelműen az aranygyapjúra és annak a görög mitológiában betöltött jelentőségére utal. Végül azonban minden a hatalom fölötti küzdelemre redukálódik.
Nona Rapotan: Electra și rostul istoriei [Elektra és a történelem értelme], bookhub.ro, 2023. június 28.
Egy meglehetősen minimalista díszlet, amely mindazonáltal provokatív szemantikai rétegekkel bír (Dragoș Buhagiar). Egy lezárt tér, nagyon is funkcionális forgóajtókkal. A földön és a falakon bundák – a legendás aranygyapjú és az áldozat eszméje. Olykor a falak előre nem sejthető ritmusokban vonaglanak. Claudiu Urse zenéje frappánsan érzékelteti a színpad energiáját, gyakorta felkavaró, vészjósló. A mélységekbe leásó rendező vérrel átszőtt fonala hiteles. Szemünk előtt zajlik a véres ingek inváziója. Elektra tragikus mementóként viseli a magáét. Hamlet bosszúszomjas árnyékát sejteti. Botond Nagy korszerűsíti és elérhető közelségbe hozza a tragédiát, kiindulópontja egy... konstruktív dekonstrukció, demitizálással és néhány parodisztikus kiszólással megfejelve.
Alexandru Jurcan: Blănuri si umbre vindicative [Bosszúszomjas bundák és szellemek], Tribuna, 506. sz., XXI. évf., 2023. október 1-15.
Elektra idén (2023.) június 13-án került bemutatásra, a siker pedig csöppet sem váratott magára. Úgy érzem, ez a Szophoklész-átirat várhatóan még hosszú évekig érezteti majd jelenlétét a színpadon. A Kali Ágnes jegyezte dramaturgia és Botond Nagy rendezése közérthetően kínálja fel Elektra mítoszának újraélesztését, a mítosz-jelenkor tengely mentén megvalósuló kommunikációval. Tudatában vagyok, hogy jelenleg is meg-meggyűlik a bajunk különféle Elektrákkal, Aigiszthoszokkal és Klütaimnésztrákkal..., és ez mindegyik figurát erővel és relevanciával, olykor finom, olykor durva expresszivitással ruházza fel. A témák ugyanazok, legyen az gyilkosság, paráznaság, gyűlölet, irigység, hazugság, becsület, bosszú, kötelesség, avagy az emlékezés. Minden karakter külön-külön egy-egy témát dolgoz ki és visz tovább, ellenőrizve annak fejlődését, mások nyitottságát iránta, ugyanakkor igyekeznek a közönség receptivitását is szem előtt tartani.
A díszlet mozgatható, az emberi cselekedetek és tipológiák szeszélyességét tükrözendő. Sőt, a színrevitel közelebb hozza a nézőt, akihez újra és újra vissza kell térnem, a szereplőkhöz, cinkossá téve őt mindabban, ami zajlik, és beavatván őt egy zord világba, amelyben egy, már előre látható kimenetelű küzdelem zajlik jó és gonosz között.
Demostene Șofron: În numele tatălui [Az atya nevében], Făclia, 2023. november 9.
Kétségtelen, hogy az Albert Csilla által Elektra személyében megformált teremtmény egyedülálló a maga nemében. A tragika bizonyos higgadtságot sugalló alkatát ötvözi azzal a látszólag megfékezhetetlen jellemvonással, amely a királyi udvarban osztályrészéül jutott, házasságtörő anyjának alávetett rabszolgasors fölött érzett kétségbeesés kifejezésére készteti. A színésznő hangjából zúdul elé az ókori Görögországból érkező híres alakjának szívszaggató fájdalma, hogy elregélje Elektra nyomasztó gyászát, nem annyira „színpadiasan”, mint inkább megindítóan, a szövegmondás pőre őszinteségével.
A Györgyjakab Enikő által színpadiasra vett Klütaimnésztra a darabbeli konjunktúra alkalmi vonakodásokkal tarkított árnyalásával érzékelteti a karakter kétszínűségét. Váta Lóránd Aigiszthosza pont annyira ripacs és ravaszkodó, amennyire kell. Kiss Tamás tűpontosan mutat rá a bosszú erejére, ám nővéréhez való viszonya gyengédségről is árulkodik. Karos M. Róbert csempész kisebb komikus pillanatokat Oresztész nevelőjének figurájába. A darabban mellékszereplőként megjelenő, Román Eszter játszotta Khrüszothemiszt kizárólag Elektra belső vívódásainak kiemelésére, ellenpontként használják.
Adrian Țion: Fidelitate față de tragedia antică [A görög tragédia iránti hűség], liternet.ro, 2024. november
A Botond Nagy a Kolozsvári Magyar Színházban rendezett negyedik előadásában, az Elektrában a tragikus törvényszerűség kegyetlen makulátlanságának teljességével szűrődik be a néző lelkébe. Szembesít az idővel, gondolataink és cselekedeteink érinthetetlen és kiengesztelhetetlen ítélőbírájával, és a jósda kapuira irányítja figyelmünket, melyeken túl felsejlik a szabadság ígérete. A katarzis az a fájdalmas szépség, ami teljes lényünkben felvillanyoz, midőn sikerül a magunk erejéből átlépnünk a színpad és a nézőtér közt feszülő vörös vonalat.
[…]
Botond Nagy Elektrájának 2023. november 23-ai előadását olyasvalami követte, amit Kierkegaard felemelő beszédében „a szépség csöndes ünneplésének” nevezett. A közönség spontán reakciója tartalmas, vibráló csend volt, és nem azért, mert senki sem tudtam, hogy véget ért az előadás, hanem mert közös lelkesedésük egyhangúlag követelte, hogy még időzzenek egy kicsit az előadás delejes mezejében.
Ana Ionesei: Elektra, palimpsestul însângerat [Véráztatta palimpszeszt], fictiunea.ro, 2024. január 8.
Egy ókori szöveg sikeres kortárs átültetését láthattam az Európai Színházi Unió Fesztiváljának idei kiadása alkalmával. Az Elektráról beszélek, a Kolozsvári Állami Magyar Színház produkciójáról, amelyhez Botond Nagy rendező nem szorítkozott pusztán a tragédia lényegi örökérvényűségére, hanem találékonyan ültette át jellegzetes színházi nyelvezetébe, körültekintően megválogatva a feldolgozandó tematikát.
[...]
Albert Csilla játéka a címszerepben a rendezés által kijelölt modernitás irányát követi. A színésznő összes színpadi gesztusa vagy megszólalása a minden mesterkéltséget mellőző, hiteles elszántsággal és bátorsággal átszőtt sztoicizmus mentén egyensúlyozva történik, ami kiegészül a drámai alak komplexitásához szükséges árnyalatokkal (például a düh és ragaszkodás, ami összeköti Khrüszothemisszel, vagy a bátyja, Oresztész feltételezett halála fölött érzett kétségbeesés). Amint látható ebben a rendezésben, Elektra nem a deklamálás és az érzelmi kitárulkozás teszi Elektrát érvényes ókori figurává, hanem természetesen az amögött rejlő kivételes jellemvonásai, amelyeket Albert Csilla hitelesen tár elénk.
[...]
Éppen furcsasága teszi, hogy a díszlet a képzettársítások tömkelegét teszi lehetővé, és királyi pompát idéz, amelyet az elegáns szépia alapszín is jelez. Nagy Botond figuratív fényterve előnyös ellentétet képez a díszlettervezői koncepcióval. A fény egy penge, amely kinematográfiailag kettévágja a teret, érzelmeket és kríziseket metél le belőle a rendezői megoldások szolgálatába állított látványegység keretében (amire itt példának azt a jelenetet említeném meg, amelyben Elektra Oresztész koholt halálhíréről értesül, és a végzetes lovaskocsi-verseny a színpadon motorkerékpár-balesetté alakul át). Végül, de nem utolsó sorban a Claudiu Urse jegyezte zene és hangdíszlet egységes egésszé olvad össze a szuggesztív látványelemekkel. A hangzás modernsége nem zárja ki a titokzatosságot, és természetfeletti elrendeltetés irányába tesz utalást.
Irina Zlotea: Continuum tragic [Tragikus kontinuitás], Teatrul azi, 2023/11-12. sz.
E. Isac u. 26-28, 
