Tompa új Hamletje majdhogynem megfeledkezik önmagáról Claudius szép, új világában. Csupán barátai, a wittenbergi bande á part vállain hordozva és Ophelia karjai közt feleszmélve kap rá erőt, hogy lerántsa a leplet a képregényszerű világról, amelyben jelenleg élünk. De ha csak a képek és semmi/Senki más nem szolgál alapul ennek a regénynek, a világ arra ítéltetett, hogy egy pillanatra rá elölről kezdjen mindent. Újabb és újabb Hamletekre van szükség. Ránk van szükség. Ránk is?
Mihai Brezeanu: O lume de agenți zero-zero [A nulla-nullás ügynökök világa] – Hamlet, liternet.ro, 2021. december
Vecsei H. Miklós Hamletje és wittembergi barátai már egyszerű fekete jelmezeikkel is ellentmondanak a dán királyi udvar többi tagjának, akik csillogó ruhadarabokban, szőrmékben hajszolják az élvezeteket. Tompa víziójában Hamlet gyerekkori barátai, Rosencrantz és Guildenstern erőteljesen szexualizált nők, akiket a dán királyfi elutasít, de sejteni lehet, hogy korábban az ő élvezetének tárgyát is képezték. Hamlet úgy éri el, hogy az udvar őrültnek lássa, hogy elutasít minden formaságot és mázt, kimondja, amit gondol, vagy oda nem illő kijelentésekkel világít rá környezete abszurd értékrendjére.
Zsizsmann Erika: Hamlet leszáll a futószalagról – bemutatóval indult a kolozsvári színház miniévada, maszol.ro, 2021. december 4.
Tompa Gábor a Hamletben a tőle megszokott módon tart tükröt mai világunk fonákságainak és rákfenéinek. Ilyen rendezői ötlet többek közt a színpad bal oldalán elhelyezett, folyton működő futópad, amelyen hol a királynő, hol Hamlet „halad egy helyben” monoton mozdulatokkal. A futópad ötlete azt sugallhatja: mindannyian így szaladgálunk egy gépies, siettetett világban, ahol a történéseinket, cselekedeteinket gyakorta az állandó ismétlés kényszere irányítja és butítja le. Világunk széttöredezik, a könyvek, a tudás, az igazságvágy által fémjelzett értékeink bukásra és pusztulásra vannak ítélve – ezt is jelképezheti, ahogyan Hamlet szétszórja, kidobálja a polcokra rendezett könyveket. És bár a világ sok tekintetben változik, az emberi gyarlóság, gonoszság, hatalomvágy ugyanúgy, újra meg újra felbukkan, irányít, pusztít és rombol, mint évszázadokkal ezelőtt. Az igazságkeresőnek pedig ma is ugyanúgy el kell indulnia, kételyekkel és buktatókkal teli útján, sokszor futópadon haladva, míg elérkezik a végső bokszmérkőzésre a végső ringbe.
Kiss Judit: Világunk széttöredezik, akár a Hamleté – A fiatalokat is színházba „csalogathatja” az örök érvényű Shakespeare-dráma, Krónika, 2021. december 5.
Tompa Gábor Hamletje látványos, és ez elsősorban a rendezői megoldások látványosságában rejlik. A látható elemek mögött érezni az alkotás örömét, a végtelen játékot, amelyet egy örökifjú, mindig nyitott és meglepő alkotó megenged magának. Egy olyan játékot, amely nem ritkán súlyos diskurzusokkal indít… A rendezés az előadás minden részében tetten érhető, néhol, megvalljuk, túlontúl is, viszont mennyire szerethetőek ezek a kis túlkapások!
Călin Ciobotari: Din nou despre Hamlet. Versiunea Tompa Gábor… [Újra Hamletről. A Tompa Gábor-féle változat...], 7iasi.ro, 2021. december 5.
A Tompa Gábor által rendezett, Vecsei H. Miklós művészvendég címszereplésével bemutatott HAMLET frappáns, üdvös és, merjük kimondani – okleveles filozófusként és így elkerülhetetlenül a wittenbergi csapat tagjaként –, szédületes élmény volt. Hamlet magával az anyjával játszatja el saját szerepét, a királygyilkos sógor frissen megözvegyült, újdonsült hitvesét, utóbbira, a nagybátyjára pedig meggyilkolt apja szerepét osztja ki. Ami Hamletet illeti, ő úgy látja illendőnek, ha a gonosztevő szerepét játssza.
Hamlet programszerű tettet követ el, és a színházat a szókratészi bábáskodás és az igazság gyakorlásaként állítja elénk. Igazat mondani a vakmerőség csúcsa, és életeddel kell fizetned érte. Hamlet nem képes sem arra, hogy a jelent megtestesítő lerobbant futópadon loholjon, mint anyja, aki a közelmúlt aljasságai elől menekülve a paráznaságban lel menedéket, sem arra, hogy szelíden andalogjon az Ophelia képviselte hiú remények melódiájára.
Ana Ionesei: Hamlet, Teatrul, praxisul Adevărului [Hamlet, Színház, az Igazság gyakorlata], bookhub.ro, 2021. december 6.
A Shakespeare darabját negyedszerre megrendező Tompának nem tehetségét vagy sikerességét kellett igazolnia, hanem egy más kihívásnak megfelelnie: hogyan érhetné el, hogy a (román) néző előtt ne Adrian Pintea képe lebegjen? Ugyanis be kell ismernünk, hogy a craiovai előadás, amelyben Pintea volt Hamlet, örökre beégett a román közönség emlékezetébe! Szerencsére Tompa Gábor nem tartozik az önplagizáló rendezők közé, és így mind a négy rendezés élesen elüt egymástól – csak a pillanatnyi történelemhez fűződő szoros viszonyuk egyesíti őket. A 2021-es Hamletről sokat (és sok jót) mesélhetnénk anélkül, hogy kimerítenénk a témát, ami önmagában is külön kihívás a rendező részéről a szakírók és más elemzők számára.
Nona Rapotan: Hamlet – între a fi și a nu fi e loc pentru spectacolul lumii [Hamlet – a lenni és a nem lenni között még színház az egész világ], bookhub.ro, 2021. december 8.
Nem lehet nem szeretni Hamletet Vecsei H. Miklós előadásában. Úgy csapong az érzelmek és az állapotok között, ahogy mozog is: lélegzetelállító sebességgel. Pár lépéssel átszeli a színpadot, egyik sarokból eljutva a másikig; míg egyik pillanatban intrikákat sző, a másikban már meditál stb. Egy nagyon, nagyon különleges színész, akinek páratlan képessége van rá, hogy azonos mértékben aknázza ki az érzelmeket és az intelligenciát. Tagadhatatlan fiatalsága ellenére képes zökkenőmentesen magáévá tenni egy fajta érett hozzáállást, amely javára válik, amikor a királynő előtt kell kiállni magáért, ám Ophelia elvesztéséhez is vezet. Legalább két pillanat marad meg emlékezetesnek, melyek közül egyik az udvarban rendezett előadás, valamint azok a mozzanatok, amikor ő rendezi vagy uralja mások életét.
Nona Rapotan: Cercurile puterii sau mobilul adevăratului conflict [A hatalom körei, avagy az igazi konfliktus indítéka], bookhub.ro, 2021. december 9.
Shakespeare Hamletjében mindig akad valami művészileg kiaknázandó. Lépjünk a színpadra, megnézni a Kolozsvári Magyar Színház (2021. december 3-ai), Tompa Gábor rendezte bemutatót (állított még színpadra Hamletet Craiován és Kolozsváron). A rendező érdemeit és lelkiismeretességét ismerve az elvárások toronymagasak. A bemutatót övező morajlás. Minimális díszlet, felkavaró zene, a hullámok mulandóságának kíséretében. Balra futópad, amelyen időnként megpihennek egyes szereplők, hiábavaló és végcél nélküli menetelésük közepette. Mi ez, ha nem egy helyben topogás? Amikor „valami bűzlik”, megreked a fejlődés is, a diktatúra színfalai mögött a Rendszer elkendőzi a valóságot, ám Hamlet és barátai még elérhetik, hogy lehulljon az álca. Tompa nem vonakodik aktuálissá és nyomatékossá tenni a „szörnyű rút” világ hanyatlását és kongó ürességét kísérő erőszakot, és ezáltal sátáni, ritmusos tánclépésekkel pontozza a rendszer túlkapásait.
Alexandru Jurcan: Hamlet pe ecran și pe scenă [Hamlet képernyőn és színpadon], Tribuna, 463. sz., 2021. december 16-31.
A Both András fémjelezte látványvilág a bezártság heves és fullasztó érzetét idézi elő a dobozszerű szerzetesi cella révén, amely egyben testesíti meg mind az elmélyülés, mind az eltökélt cselekvés helyszínét. Ez az a hely, ahol Hamlet rádöbben a fájdalmas valóságra, miszerint lejárt az elmélkedés és bölcselkedés ideje, és a sors által kínált egyetlen megoldás a cselekvés; ugyanakkor egy olyan tér is, ahol egy teljes világegyetem pusztul el, minden mocskával, fájdalmával és beteljesületlen álmaival.
Az a velejéig romlott világ, amelyben Ophelia halálát maguk a hóhérok tárgyalják ki egy podcast keretében, az a világ, amelynek egyensúlyát Hamlet feladata helyreállítani, ám amelynek gyökerestül kell pusztulnia, mivel a gonosz túl mélyen beleivódott minden rétegébe. Még csak egy Horatio sem kell hírmondónak. A Laertes (Kiss Tamás) és Hamlet közti párbaj, ami a volt cellájában zajló bokszmeccs formájában valósul meg, csak úgy érhet véget, ha közben mindenki megsemmisül. Az öldöklés nyomában nem marad hátra más, mint megannyi koponya, és mindezek fölött még egy óriási halálfej, amelyen a kislány Ofélia (Sára Viola) hegedül.
Silvia Dumitrache: Întâlnire 2.0 cu Shakespeare, Orwell, Ionesco și Cehov [2.0-dik találkozás Shakespeare-rel, Orwell-lel, Ionescóval és Csehovval], observatorcultural.ro, 2021. december 16.
Az Állami Magyar Színházban felbukkan egy szépen hegedülő kisleány, ő Oféliácska, s odafut hozzá csokorral egy aprócska kisfiú, ő már dán királyfi. Az emlékezés időtengelyére sodortan azt látjuk, hogy míg kitűnő hegedűjátékáért Hamletecske nyújtotta a virágcsokrot a nagyobbacska Opheliának, addig földi pályájától búcsúzkodva, a gömbölyödő hasú, megesett leány egy emberi csontvázcsokrot oszt szét testrészszálanként a dán udvar jelesei között. Ki az? Igéző lény – a halál igézettje: az élet eredője – az élet végeredménye: sorsközvetítő. Tőtszegi kezdettől nagyszerű. Oly természetességgel töltögeti ki az urnából a királyport, s játszadozik vele, mint aki már ekkor is elkötelezetten a halál jegyese, ám erre csak legalább kettőt aludva ébred rá a nagyérdemű.
Balogh Tibor: Hamlet – Kolozsvár – Tompa Gábor, magyarteatrum.hu, 2022. január 1.
Ihlete teljében Tompa Gábor ezúttal (is) túlburjánzóan alkot, a helyzetek, az új színpadi kifejezésmódok és -eszközök, mellékszereplők már-már túlontúl is alapos kiötlésével, amellyel alátámasztani kívánja a lelkében forrongó eszméket és nézeteket ebben az emberiség számára olyannyira nehéz pillanatban, amikor lelkiismerete szólásra és határozott kiállásra készteti. A cél tehát a jelenkor képe. A fogyasztásra és jólétre kiéhezett, globalizált, ám céltalanul sodródó világgal és társadalommal szemben, amely találmányait készségesen hinti szét az egész földgolyón, ám gazdagságát már kevésbé, öntudatlanul ődöngve (az előadás elején a bűnözők lármás esküvői mulatságával vérfagyasztóan sugallt) mesterséges édenkertjeiben, az emberiség józan eszét konteókkal megfertőző underground zsongással szemben, a kultúra iránti megvetéssel és a tüntetéseikkel tereket és stadionokat megtöltő anarchistákkal szemben, a bolygó olvadozó jégtáblákkal és kifogyófélben levő energiaforrásokkal terhes megfeneklésével szemben Tompa Hamletet nem csupán az éppen soron következő méltatlankodónak tekinti, hanem egy sztoikusnak, akit a vállalt önmegtagadás (eredetileg ferences szerzetesnek öltözve jelenik meg) nem kolostorba, hanem inkább könyvtárba, a könyvek közé utasítja, még úgy is, hogy, amint azt később láthatjuk, a kultúra már nincs hasznára az erkölcsi rend visszaállításában. Az előadás egyik legszebb jelenetében a Both András által jelentőségteljesen valahol a cselekmény központján kívülre helyezett fülkéjében – ami egy terelőszalaggal ellátott téglatest – a wittenbergi diák dührohamot kap, lerángatja a könyveket a polcokról és széthányja őket a színpadon, ahol mindenki által megtaposva hivatottak heverni egészen az előadás végéig.
Doina Papp: Hamlet-ul lui Tompa [Tompa Hamletje], revista22.ro, 2022. január 11.
Redőnyös, könyvesbódé szolgál Hamletnek menedékül, amikor épp elvonul a világtól. Az egérfogó jelenetben meglepő módon az egész udvari nézősereg befér a polcok közé, onnan figyelik a Gertrud és Claudius által felolvasott párbeszédet, ami abbamarad, amikor kiderül, miről is van szó benne. Ez az előadás legmarkánsabb jelenete. A színház a színházban alaphelyzetet nem a szerző javasolta alkalmi színházi truppal játszatja a rendezés. Azáltal, hogy Hamlet anyját és nagybácsi-mostoháját helyezi középpontba, kitűnő alkalmat ad a színészi munka legalább három, egymásra helyezett rétegének felfedésére. Egyszerre látjuk a dán királyi udvar vezetőit, azt, amint ebből a státuszból átlényegülnek a társasági szórakozásnak képzelt darab szerepeibe, majd ahogyan visszalépnek az eredeti pozíciójukba, és mindeközben végig azt is látjuk, ahogyan a kolozsvári társulat színészei mindezt megoldják. Bravúrjuk lenyűgöző. A kortárs rendezésekben csak nagyon ritkán találkozunk olyan színpadi helyzetekkel, ahol a szerep is, a színész is megtalálja helyét úgy, hogy netán abban örömét is leli. Még ha oly rövid pillanatokra is.
Sebesi István: Szellemjárás Kolozsváron, szinhaz.net, 2022 január 13.
Abból is tudni, hogy valamerre fordul a világ, hogy Tompa Gábor Hamletet rendez. Negyedszer állítja színpadra a dán királyfi történetét, Kolozsváron másodszor. Először 1987-ben, másodszor 2021-ben, december 3-án volt a bemutató, másnap a második előadás. Fogalmazhatnék úgy is, hogy amikor kizökkenni tűnik az idő, Hamlet-bemutatót tartanak Kolozsváron, de bizonyára a világ számos más városában is.
A filmszerű, mintegy snittekből építkező előadás nem fest túl vidám képet arról, amiben éppen vagyunk és még kevésbé nem arról, ami vár ránk.
Simon Judit: A színház csodája Hamlet kuckójában, ujvarad.ro, 2022. február 22.
E kettőség mentén, az ellentmondás-hálózat az előadás egészét uralja, meghatározó a most és a múlt dialektikája: Hamlet bölcsészlény, fiatal testbe zárt öregember, aki sokkal jobban kötődik a múlt értékeihez, mint hedonista, trónbitorló nagybátyja. A mai cuccokban illegő udvarnép eszközeként egyszerre van jelen a kard, az automata fegyver, a kézzel írt levél és a pittyenő sms. A Hamlet és Horatio vezette Wittenberg-csoport, az ellenzék fekete ruhája jelképezheti a gyászt, de valami sajátos szerzetességet is. Claudius körét az autoriter rendszerek felsővezetősége ihlette, itt jellemzően mindenkinek van tetoválása, és a friss királyi pár tiszteletére pirkadatig veretik a technóra;
Rosznáky Varga Emma: Techno-valcer Dániában, art7.ro, 2022. február 10.
Milyen ebben az előadásban Hamlet? Melankolikus? Lázadó? Valóban őrült? Mit szólnának, ha egy feldúlt ifjú szerzetesfigura lenne Hamlet, aki remete módjára vonul ki a társadalomból, hogy küldetését a legpontosabban, méltó módon hajtsa végre? Igazságot tenni, az igazságot felkutatni magunkba szállva, önnön belső erkölcsi világunkba roskadva, a józanító csendek állomásain, és a felfokozott értelem mélyére ásva tisztán látni. Nem egy hazudott, csellel és kéjjel-kedvvel összeragasztott másodigazságban élni. Élni egy morálisan világtalan valóságban, csak mert ez a hályog mindenki szemét megfertőzte? Akarom mondani, mindenki gyáva szívét és tehetetlen lényét? Itt mindenki elrejt, burkol. Kivéve Hamletet, aki hámoz, szövetről sejtre. Hamlet alakja szívével lát és cselekszik, jegelve, fagyossá téve és nem eltömítve a ráció útjait.
Dimény Patrícia: Felfokozott felfoghatatlan, Helikon
Így különül el Hamlet radikális figurája (akit figyelemreméltó pontossággal és a szembenállás és lemondás közötti árnyalt áttűnéssel játszik Vecsei H. Miklós) és wittenbergi csoportja, akik a konfliktus politikai rejtett mondanivalójáról rántják le a leplet (Bodolai Balázs, Gedő Zsolt, Buzási András, Sinkó Ferenc). A másik oldalon Gertrúd alakja emelkedik ki, akinek belső, erkölcsi cinizmus, bűntudat és anyai ösztönök között ingadozó sodródását Kézdi Imola nagy finomsággal és lényegre törően adja vissza; nemkülönben a Szűcs Ervin által határozott vonásokkal megformázott, mindig harcra kész és bosszúszomjas Claudius. Ophelia karaktere érdekes kompozíció, amelyet Tőtszegi Zsuzsa szinte angyalian, elmosódottan, ködfátyolba burkoltan vázol fel; Polonius a Bíró József által megtestesített hozzáállásbeli döntésképtelensége révén festői; Kiss Tamás Laertese egy Hamlet szemléletes, megtorló avatárja.
Claudiu Groza: Între ideologie și parodie (I) [Az ideológia és paródia mezsgyéjén], Tribuna, XXI. évf., 2022. február 16-28.
A Hamlet a dán királyfi drámájának jelenkori lenyomata, amely különféle, esztétikai jellegű elemek (díszlet, jelmezek) és személyes rendezői megoldások révén valósul meg. Vecsei H. Miklós karizmatikus Hamlet, akit egyszersmind felzaklatja az apja meggyilkolása jelentette felismerés. A királyfi őrülete kettős módon kerül bemutatásra, az őrület megjátszásán (bohóckodással megvalósított komikus elhajlásokkal) és a főszereplő magányba menekvésén keresztül. Szűcs Ervin Claudius szerepében szélsőségesen ellenpontoz. Míg Hamlet őrült pillanatai mögül is kiviláglik gáláns jelleme, Claudius egy bárdolatlan dúvad, a nagybetűs Harcos képmása, amit a Jeremiás Bianca Imelda által kiötlött, tagbaszakadt testfelépítését teljes pompájában láttató jelmez csak még jobban kiemel. Both András letisztult díszletszerkezete emelkedőre helyezi a színpadot és Hamlet (bódészerű) szobáját teszi központi elemmé; mellette zajlik a cselekmény. A díszlet az előadás második felében egy zárt (a modern kontaktsportokra jellemző) küzdőtérrel egészül ki, amelyben a királyfi és Laertes megvívja párbaját. Az előadás sarkalatos motívuma az ártatlanság felnőttek által feldúlt világa. A gyermek Hamlet és gyermek Ophelia nevű figurák feltűnése idézi fel az ártatlanságát ennek a két szereplőnek, akiket őrületre és halálra kárhoztat a képmutató társadalom, mert benne élni túlontúl tisztalelkűek. Vasile Șirli eredeti betétdalai egyszerű és szuggesztív zenei felépítésükkel egészítik ki a színpadi univerzumot.
Octavian Szalad: Poezie și muzicală la Cluj: Shakespeare, Ionescu, Cehov, Orwell [Költészet és musical Kolozsváron: Shakespeare, Ionesco, Csehov, Orwell], Teatrul azi, 2022/1-2. szám
A darab egésze kiemelkedik nyelvezete következetességével, a rendkívül élénk ritmussal és a szerepalkotás összetettségével, amely Hamlet esetében hű marad az emberi természet ellentmondásos jellegéhez. Mindezt kiegészítik az előadók nem kevésbé jelentős alakításai, a címszereplő Vecsei Miklóssal az élen. Említésre méltó egybeesésként térnék ki Szűcs Ervin játékára Claudius szerepében, amely belső mélységeiben és színészi ösztöneiben lenyűgöző, kellemesen felidézve bennem Mihai Constantin emlékezetes alakítását ugyanebben a szerepben a Tompa Gábor által Craiován rendezett Hamlet-előadásban.
Ion Parhon: O lume smintită în oglindă [Tükörben egy eszeveszett világ], Scrisul Românesc, 2. szám (222), 2022. február
A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata, Tompa Gábor rendező és a teljes alkotói csapat indokolt ritmust szab meg, jól megalapozott értelmezési támpontokat kutat és térképez fel. A Hamlet arra szólít fel, hogy vessünk egy pillantást a saját világunkra, még ha az erre ürügyként használt lencse más időket idéz. Sőt, mit több, olyan fogalmak tüzetes szemügyre vételére invitál, amelyeket manapság túl gyakran tekintünk tisztázottnak, és főleg elévültnek: igazság, hűség, árulás, bitorlás, hatalom – hogy csak néhányat említsünk.
Daniela Șilindean: Központban a Kolozsvári Állami Magyar Színház (I), Orizont, 2022, 2. (1678.) sz, XXXIV. évf.
Külön figyelmet érdemel viszont a Hamletet övező Wittenberg-Csoport (már a név is beszédes, időtlen párhuzamokat sejtet), a next-generation, amelynek tagjain érezzük, valami mást akarnak, mint ami van. Ez az egyik legfontosabb építőeleme a rendezésnek, hogy miközben a főszereplő vívódásában is központi figura marad, a csoport (vagyis a közösség) végig erős ellenpontját adja a király körének, amit kizárólag a hatalom és az érdek mozgat.
Ungvári Judit: Közösségépítés egy perverz világban, mitem.hu, 2022. április 21.
A modernizált előadás mintegy ellenpontként a legrégibb magyar változatot, Arany János fordítását használja, amelynek elemi erejű költőisége és képisége így egyrészt feszültséget is generál, de jelzi azt a – hagyományokat, egy korábbi erkölcsöt képviselő – konzervativizmust is, amelyhez a darab igazságkereső fiataljai visszanyúlnak. Őket egyébként az előadás Wittenberg-csoportként definiálja, jelezve, hogy tanult, világlátott, erős szellemi muníciókkal felvértezett fiatalokról van szó – de nem lehet nem belehallani a Sztalker Csoportra való utalást.
Sümegi Noémi: Bőrdzsekis nők nyitottak tüzet, senki sem élte túl, index.hu, 2022. április 21.
A Hamlet tükör, minden kor, minden nemzedék megszemlélheti magát benne. Háborúban, békében, diktatúrában, érzelmi lapályban és a szenvedélyek hegyormain.
Tompa Hamletje komplex világegész. Különnemű elemek szervessé gyúrt harmóniája; generációk érintkezése, miközben mindent és mindenkit homogenizálni akar az egyre erőszakosabb, brutálisabb külvilág.
Ami legelőbb feltűnik az előadásban, a képek zuhatagán és a zenei kompozíción túl, az a szöveg, Arany János textusa. A rendezői választás markáns, már az előadás „világnézetéről” is árulkodik. A produkció maximálisan visszaigazolja a szövegválasztást, sehol semmi archaikus íz, könnyedén gördülnek a mondatok a szereplők ajkán, s elhangozhatnak a már rég szentenciává lett mondatok, „kizökkent az idő”, „gyarlóság, asszony a neved” stb. Takarékosan adagolt vendégszövegekkel egészítették ki, dúsították föl az alkotók, Visky András dramaturg, Tompa Gábor rendező és alkotótársaik Arany nem avuló, ám nemesen patinázódott, mégis pátoszmentes szövegét.
Kovács Dezső: A fiú, az apa és a kizökkent idő, art7, 2022. április 29.
Tompa remek ötlete, hogy az úgynevezett egérfogó jelenethez, amiben eredetileg színészek játsszák el, hogyan mérgezte meg galádul a mostani király az elődjét, nem érkeznek csepűrágók. Hamlet ügyes furmányossággal az esti színjátékhoz Claudiust is felkéri egy szerepre, ehhez a célnak megfelelően átalakított szöveget csak a helyszínen nyomja a kezébe. Ezért már csak amikor mondja azt, játssza a szerepét, akkor jön rá, hogy a maga bűnét teszi közszemlére. Szűcs Ervin megmutatja, hogy totálisan kiborul: rettentő a haragja, később viszont reszketve imádkozik.
Bóta Gábor: Apokaliptikus vízió, 2022. május 01.
A rendező a címszerepre Vecsei H. Miklóst hívta meg. A magyarországi színész temperamentumosan és lendületesen játssza felvállalt küldetését, hogy megtudja az igazságot, és lerántsa a leplet egy rothadó világ hazugságairól. Egy elszánt, néha lobbanékony Hamlet, lásd a jelenetet, amelyben kihajítja könyveit intellektuális remetesége cellájából, a pillanat embere, akit mégsem övez körbe az unásig használt romantikus aura. Tompa Gábor előadása sokkoló, egy durva és nyers figyelmeztetés egy kizökkent világról.
Roxana Croitoru: Vremurile-nnebunite și-au ieșit din matcă [Tébolyodott korunk kizökkent], Teatrul azi, 2022/3-4. sz.
Meglepő és megütődést keltően furcsa még a híres „mókuskerék”, a színházat és az igazságot feltáró képességét dicsőítő emlékezetes beszéd is a Tompa Gábor által a craiovai Nemzetiben rendezett változatában, ami ezúttal egy vérlázító jelenetben magát a trónbitorlót osztja ki az áldozat „szerepére”, oldalán a Királynővel mint bűntárssal, míg Hamlet, eme pillanat egykori „rendezője”, apja iszonyú gyilkosának szerepét alakítja. Így az, ami Ofélia hangja révén transzcendens látomásként jelent meg, a realista színház stílusában ölt testet, a gyilkos pár számára megsemmisítő erővel, kétségbeesetten esedezve Claudiushoz a bűnbánat hasztalan színleléséért.
Az új, ám ugyanakkor a másik két előadásban sem kevésbé tetten érhető szempontok színfoltok között, amelyek ezt a Hamlet-változatot egyedivé teszik, megtalálhatók a napjaink valóságára való utalások is. Ezek a rendező eszközeinek és attitűdjeinek fegyvertárába tartoznak, abba a nyelvezetbe, amelyben a kritikus szellem, a humor és az irónia „mindennapos”. A sírások közismert párbeszédére utalok, amely Ophelia vízbe fúlásának rejtélyét hivatott megoldani, ami itt egy interaktív tévéműsor formájában jelenik meg, annak minden önteltségét, intellektuális sekélyességét, és egy méltóbb ügy firtatására érdemes közönségét felvonultató töltetével, ami a szórakoztatóipari produkciók sajátja.
Ion Parhon: Microstagiune Teatrul Maghiar de Stat Cluj - Dueluri cu capodopera [Miniévad a Kolozsvári Magyar Színházban - Párbajok a remekművel], Teatrul azi, 2022/3-4. sz.
William Shakespeare Hamletjét Tompa Gábor rendezésében legalább háromszor meg tudnám nézni (úgy, hogy kétszer már láttam) – több okból is. A darab „központi hercege” elméletileg szólva a két apától származó fiú: az egyik a jog szerinti király és (a darab eszkatológiai logikája szerint) a szellemmé és fiát kalauzoló tanítómesterré lett Hyperion, a másik Yorick, a királynak szánt gyermek lelki gyámja, még ha ő csak jelképesen, egy koponya formájában van is jelen. Tompa Gábor nagy agyafúrtsággal állítja színpadra Hamlet nevelkedésének e kétirányúságát, amit Shakespeare szövegében a túlvilági vonzatú eszmei mondanivaló részeként sejtet a magyar rendező.
Ruxandra Cesereanu: Hamlet triform: prinț, călugăr, bufon [Háromarcú Hamlet: herceg, szerzetes, bolond] Teatrul azi, 5-6. 2022.
Ezúttal Hamlet nincs egyedül, hanem egy fiatalokból álló csoport veszi körbe, illetve a Wittenberg-csoport, a fiatal herceg világnézetét alakító egyetemi környezet. A merészebb ötletek közé tartozik az is, hogy Ophelia már nem őrült, monológja pedig nagyon is világos és egyértelmű; ő talán az egyetlen, aki érti, mi folyik itt. A sírásók jelenete leegyszerűsödik: tévéinterjút láthatunk, ám a legfontosabb, a színház a színházban-jelenetet Hamlet rendezi, és rendezői pozíciójából vezényli a szereplőket – akik itt Claudius és Gertrud. Tompa rendezői képzeletének visszatérő motívuma a könyvtár, ez a kuckó, melyben Hamlet meghúzódik, könyvei társaságában, melyeket aztán végül megsemmisít... Ha vannak is egyes leegyszerűsítések és húzások, a darab végén Nehru a Gandhi halálakor elhangzott beszédének egy részletét hallhatjuk, ami egyfajta felhívás az általános megbékélésre. Érdemes még a valahol hátul meghúzódó, az eseményeket végig követő két gyermek, akik mintha egy más korból érkező időutazók lennének. Egy szerfölött fiatal, Budapestről érkezett Hamlet, korunk félelmeit és kétségbeesését keresetlen természetességgel megtestesítő Vecsei H. Miklós áll szemben Szűcs Ervin ereje teljében pompázó, ugyanakkor szöges ellentétét képviselő királyával. Imádsága, melyet Hamlet véletlenül, rejtve kihallgat, valójában egy ateista reményveszett, lehetetlen imádsága, aki az üres égbolthoz fohászkodik...
Mirella Patureau: Între teamă și speranță, la Cluj, teatrul a ales definitiv speranța [A félelem és a remény közül Kolozsváron a színház végérvényesen a reményt választotta], Observator Cultural, 1138. sz. (878) 2022. december 7-17.