Ahhoz, hogy mindez harmóniába simulva a nézőt is vezesse a ringó hullámok, a könnyű vagy erősödő szél hátán a kikötőig, szükséges az előadás minden elemének tökéletes összhangja. Ami ezúttal megvalósul. Semmilyen látványelem, hang- vagy mozdulat nem sok, semmi sem öncélú, az egyensúly tökéletes. Az egyiket játszó Gedő Zsolt egészen új arcát, képességeit mutatja meg, szövegmondását áthatja az érzelmek teljes skálája. A másik, Farkas Lóránd az érettebb, az események követője, ő rezonál, tükröz, kérdezi a cselekvőt. Kettősük azért is kiváló, mert nézőként azt is gondolhatom, mindkettő én vagyok, énem egymással feleselő részeit látom, különböző korszakaim érzésvilága elevenedik meg. De megsejthetem azt is, milyen az eszményi barát, az alkalmazkodó családtag, aki nem vallat, hanem kísér, akármerre vezessen is az utam.

Bodó Márta: Ami mélyebb a szavaknál, Szabadság, 2025. február 18.

Az Én vagyok a szél című előadásban a létezés és nemlét határán való lebegés a meghatározó, a minden élő számára megfoghatatlan, transzcendens dimenziók valahogy mégis „megfoghatóvá”, érzékszervekkel érzékelhetővé válnak. Tompa Gábor rendezése, „lírai” színházi nyelven beszél a kimondhatatlanról és arról is, hogy a létezés megfejthetetlen misztériumához milyen utak nyílhatnak számunkra.

Kiss Judit: Létünk végességével szembesítő líra a színpadon – Sokféle dimenziót nyit meg az Én vagyok a szél, Krónika Online, 2025. Március 1.

Az Én vagyok a szél egy nagyon különleges előadás; olyannyira, hogy miután lejárt, percekig csak sétláltam az utcán, mint akit gyomorszájon vágtak; legalább háromszor megálltam, mert elállt a lélegzetem. Furcsa, mivel előadás közben úgy éreztem, kibírom a szenvedést, képes vagyok megérteni és megfejteni, értelmet adni neki. Nem is emlékszem, mikor kavart fel utoljára egy színházi előadás ennyire erőteljesen, de (tudom, furcsán hangzik:) örvendtem neki, hogy megtörtént, és nem is akárhol, hanem a Kolozsvári Állami Magyar Színházban.

Nona Rapotan:  Luntrea lui Caron și ecumenismul lui Tompa [Kharón ladikja és Tompa ökumenizmusa], bookhub.ro, 2025. február 16.

Ahogyan az Samuel Beckett-tel és Eugène Ionescóval is volt – akiknek dekódolásához Tompa tökéletes rendszerrel rendelkezik –, pont úgy történt most is a színpadon, nagyon személyes olvasatban, bár nem könnyen hozzáférhetően, ami mindent egy rekviemszerű rezonancia felé tol el. Melynek során egy viszonyt vélek felfedezni. Szűkszavúan adagolva. Ismétlődésekkel. Sok igennel és nemmel. Fosse vize itt egy zárt tér, egy nyomorúságos kórterem, mintha a múlt századból maradt volna vissza, melynek központi díszleteleme egy ágy, mely a csónakot jelzi, de a szenvedélyt és a halált is, koporsó és derékalj egyben. A homályos, pókhálós ablakok nyitják elsőként az illúzió, a tükröződés, az átlátszatlanság és az áttetszőség játékát, mint egy hideg, fémes anyag textúrái, amelyben egy körvonal tükröződik, hiábavalóan, mint egy árnyék. Hiány és jelenlét egyben. Úgy találom, hogy ez az előadás egyike a Tompa Gábor legmélyebb vallomásait tartalmazó, legösszetetteb, legmegindítóbb, a végtelenségig polírozott produkcióknak, egy becses és diszkrét gyöngyszemet idéző kamaraelőadás, mely tiszteletben tartja az alkotás aktusának bensőségességét, laborszerűségét, de azt is, ami ott magányosan meghúzódik. Amint a kínban, az imádságban, az én és az én, az én és a másik között tátongó űrben, az elválás sötétségében is.

Marina Constantinescu: A széllel szálltam, România literară, 9. sz./2025. február 21.

Jon Fosse az az író, aki, saját tanúsága szerint, a „hallgatásról” és a „szélről” akar írni. A két szereplő rendre a hallgatással és a széllel azonosul valamiféle szónoklatszerű bálványozás, egyféle megbocsátó imádság formájában. A szereplők, a két akárki között zajló, alapvetően egyszerű (de nem lebutított) párbeszédből a hanyatló évszázadunk fogékonyságait akut empátiával megérző Tompa Gábor egy megindító, összességében felkavaró, tartalmában szűkszavú, finoman megszerkesztett, esztétikailag kiforrott előadást épít fel.

Adrian Țion: Despre tăcere și dispariție - Én vagyok a szél / I am the Wind [A hallgatásról és az eltűnésről - Én vagyok a szél / I am the Wind], liternet.ro, 2025. február

A Kolozsvári Állami Magyar Színház legújabb bemutatójában Tompa Gábor a (2003-ban irodalmi Nobel-díjat nyert) norvég Jan Fosse Én vagyok a szél / I Am the Wind című furcsa, költői, filozofikus, felkavaró szövegét felkavaró vallomássá alakítja át. Egy teljességgel kiemelkedő erejű és letisztultságú rendezői és emberi teljesítmény révén egy darab, amely általánosító, ködösítő, szinte az értelemvesztésig lényegiesített terminusokban, a korszakokon túl leledző időben, a határokon túlmenő térben és az életet és halált meghaladó életkorban beszél a szélről, a tengerről és a kikötőről, egy férfiról, egy másik férfiról és egy csónakról, Tompa művészi és emberi víziójában átalakul egy borzasztóan fájdalmas, vérfagyasztóan precíz, reménytől és fénytől buzgó itté és mosttá.

Mihai Brezeanu: Celei care (nu) pleacă - Én vagyok a szél / I Am the Wind [Annak, aki (nem) távozik - Én vagyok a szél / I Am the Wind], liternet.ro, 2025. február

„A szavak kevesek ahhoz, hogy kifejezzünk egy szenvedést, egy csodát, egy nagy boldogságot vagy örömöt. Végül mindig közhelybe torkollnak. 

Fosse egy adott pillanatban azt mondja, hogy írni annyi, mint imádkozni. Az a tudat segít bennünket a mindennapokban, vagy a túlélésben, hogy a sötétségből a fény felé haladunk. Ebben a sötétségben sok minden benne van; az is, amit nem értünk és mindazok a zsákutcák, amelyekbe bekerülünk életünk során. Fizikailag mind eltűnünk, a kérdés az, hogy bízunk-e a feltámadásban.

Az előadást feleségem, Tordai Tekla emlékének ajánlom."

Tompa Gábor, az előadás rendezője

---

Műsorfüzet