A Kerítés mögött él az Öreg. Hasonlít is valamelyest más öregekre. Olykor jár, ír, olvas, eszik… néha társalog is. Elméje már nem rendezett könyvtár, inkább sérült lemez: megakad, ismétel, ugrik, kihagy, felejt. Emlékei szétcsúsznak, átcsorognak egymásba.

Ott belül a legmélyebb én mégis próbál megmaradni: kapaszkodókat keres, ragaszkodik a megmaradt emlékfoszlányokhoz, makacs motívumhoz, amelyek még képesek összetartani a szétcsúszó tudatot.

Az itt és most-ban való létezés különleges állapota ez, ahol a felejtés váratlan helyzeteket teremt, és az egymásra csúszó emlékszintek talaján válik illékonnyá a valóság.