A Fösvény olyan emberi dolgokról szól, ami örökérvényű. Amióta létezik az emberiség és amíg létezni fog, ezek a tulajdonságok nem fognak elveszni. Lesz hazug ember, gonosz ember, ahogy lesz csodálatos és nagyvonalú ember is. Harpagon fösvénysége tönkreteszi a környezetét, saját magát pedig a magány börtönébe zárja. Bemutatja, hogy hogyan lehet egy olyan ember környezetében létezni, akit csak a pénz motivál. Ez egy nagyon kellemetlen figura, de így van ez életünkben is. Sok kellemetlen ember vesz minket körül, amit tudni kell kezelni.

A mű nem csupán a hét főbűn egyikének, hanem az ezzel szemben adott emberi lehetőségek vizsgálatára is alkalmat teremt. Mikroszkóp alá veszi a függés mániává fajuló és mindent annak alárendelő őrületét, ugyanakkor ennek a megváltozhatatlannak tűnő tényezőnek az adott közegre kifejtett hatását. Milyen helyzeteket teremt, ha az emberi vágyaknak efféle hatalmas és pusztító erő áll az útjában?! Moliére mesterien fordítja szembe Harpagon figuráját előbb a szeretteivel, háza népével, majd önmagával és végül magunkkal, ahogyan benne sajnos és a színház szerencséjére mi is magunkra-döbbenhetünk, a komédia szeretettelien kegyetlen eszközeinek köszönhetően.

„Bízom benne, hogy ezt az egész fantasztikumot, amit a Moliére létrehozott, és aminek során ezt a nagyon specifikus és ismerős helyzetet felvázolja, az megvalósul. Nagyon sokrétű az, amivel és amilyen módón szembesít ez a mű.  Van egy fix, megváltozhatatlan tényező, amit egy bizonyos közegben uralkodó személy képvisel, és ezen belül pedig egy közeg, akiknek az életét ez mindenképpen befolyásolja és korlátozza. A kérdés, hogy hogyan tudnak ehhez viszonyulni. Kétségbeeséssel, opportunizmussal, asszisztálással, átveréssel, látszólagos behódolással, lázadással lefagyással. Egészen mesteri az a struktúra ahogy egymás mellé emeli a szerelmet és a pénz iránti mániát. És az egész előttünk, mint egy műtőasztalon történik meg, rengeteg humorral tálalva.”

Szabó Máté, az előadás rendezője