1 óra 20 perc szünet nélkül
Dadus / Fjodor
Viola Gábor
Puzirjov apa
Váta Lóránd
Puzirjova anya
Albert Csilla
Szonya Osztrova, harminckét éves kislány
Kézdi Imola / Kicsid Gizella
Petya Perov, egyéves kisfiú
Dimény Áron
Nyina Szerova, nyolcéves kislány
Imre Éva
Varja Petrova, tizenhét éves kislány
Laczó Júlia
Vologya Komarov, huszonöt éves kisfiú
Marosán Csaba
Misa Pesztrov, hetvenhat éves kisfiú
Farkas Loránd
Dunya Susztrova, nyolcvankét éves kislány
Vass Zsuzsanna
Rendőrök, rendőrbiztosok, őrültek, ápolók, orvosok, kutyák, favágók, állatok, bírák
rendező
Urbán András
díszlet- és jelmeztervező
Carmencita Brojboiu
dramaturg
Gyarmati Kata
zeneszerző
Antal Attila
előadásvezető
Nagy Yvonne
Kegyetlen komédia, szerzőjéhez illő szürreális elemekkel, mely ellen a nevetés csupán a legfőbb védekezési lehetőség. Az állatmaszkok megjelenésének pillanata eszünkbe juttatja azonban az álarcok mágikus átváltoztató hatását: feszült csend keletkezik, melyet csupán egy csikó magányos nyerítése szakít meg. Ebben a pillanatban áradnia kellett volna a nevetésnek. Ezzel szemben a jelenet inkább elgondolkodtató. És nem ez egy jó előadás legfőbb ismérve – hogy gondolkodásra késztet bennünket?
Személyiségünktől, lelkiállapotunktól függ, miként fogadjuk be a művet. Úgy is dönthetünk, nem tetszik, mert folyton kiabálnak a színészek, túl hangos a zene, vér csöpög a mennyezetről, és állatos maszkot öltenek a színészek, Kézdi Imola – a harminckét éves kislány – pedig a darab nagy részében egy fejet játszik. Elriaszthatnak a nyers szexualitás jelenetei is. Mindez viszont az ellenkezőjét is kiválthatja: rádöbbent, hogy társadalomkritikai célzatú színpadi produkciót látunk, ráébreszt arra, hogy a kelet-európai, balkáni térségben a demokratikus társadalom csak maszlag. Nem másíthatjuk meg a politikai hatalmat, vagy ha mégis, az komoly következményekkel járhat. Az ukrajnai konfliktusra is rájátszik a mű, így igencsak aktuális és felkavaró lehet az üzenete. De a komplex előadás nagyon szép lírai részeket is tartalmaz, amelyek oldják a feszültséget, ilyen például a fej és a test párbeszéde, amely Polanski-vendégszöveg.
Urbán András a kolozsvári stúdió színpadán, a hatalom erőszakos érvényesítése, az egyént kirekesztő, lefokozó hatalmi gesztusok kérdéskörét járja körül. A rendező nem válaszokat keres. A dráma abszurd-szürreális elemeivel játszva határozottan állást foglal a hierarchikus rendszerek ellen. (…) Lehet, hogy ez a világ valamikor Alexandr Vvegyenszkijé volt, de az „itt és most”-ban kategorikusan kijelenthető, hogy az „enyém” is. (…) Szonya Osztrova (Kézdi Imola), a dadus áldozatának szerepe nem szűnik meg a halálával. Levágott feje önálló életre kel, testét egy másik test (Imre Éva) helyettesíti. Ez a fajta stilizáció nem engedi hitelesnek láttatni a halált, közben mégis hiszünk benne, mert olyan kettős teret hoz létre, melyben a vele történő találkozás már valósággá válik, és arra ösztönöz, hogy saját magunkat is hasonló pozícióból lássuk. A test végre megszólalhat, és nekünk szegezheti kérdéseit.
A sokfele széttartó drámai matériát a rendező, Urbán András, ha úgy tetszik, még megfejeli néhány újabb jelentéssíkkal. Az avantgárd, groteszk, experimentális színház kortársi tartalmakkal telítődik; akcionalista politikai színházat látunk, amelyben a szereplők, mikrofont kapva a kezükbe, harsányan és harsogva tiltakoznak bármiféle diktatúra személyiséget nyomorító túlkapásaival szemben. Máskor a női kiszolgáltatottság, fizikai-lelki alávetettség elleni protest-szólamok hangzanak el, ugyancsak akciódús szcenírozásban, akárcsak Urbán szabadkai Spanyol menyasszonyában. Ritmusos, vad rockzenére, ütemes, pattogó koreográfiára komponált jelenetek peregnek, tele dinamizmussal, élettel, kirobbanó indulatokkal, durva hatáselemekkel.
Urbán színházában sosem hagyományos értelemben vett drámai, szerepeket alakítanak a színészek. Nem személyiségrajzokat kér tőlük a rendező (ez Vvegyenszkij darabja kapcsán elképzelhetetlen is lenne), inkább markáns jelzésekkel általánosabb tulajdonságokat érzékeltetnek, tágabb emberi és társadalmi szerepeket. (Ezért nem idegenek ezektől az előadásoktól a demonstratív megoldások, illetve a nézőkkel való közvetlenebb kommunikáció.) (…)
Urbán markáns értelmezése nemcsak a színházi helyzet „kinyitásában”, illetve az irodalmi szöveg „megnyitásában”, a vendégszövegek beillesztésében jelenik meg – s ehhez kapcsolódóan a szereposztásban, szerepösszevonásokban –, hanem nagyon határozottan azokban a színpadi képekben is, amelyek segítségével megeleveníti az Ivanovék karácsonya „epizódjait”. (…)
Az Ivanovék karácsonya tekintélyelvű világával, annak álszent blődségével és bújtatott kegyetlenségével egy másfajta, önmagát forradalminak nevező kíméletlenség száll szembe, amely hasonlóképp a pusztítás szellemét hívja elő, mint a létező társadalom működése.
A bemutató dátuma: 2014. március 18.
Bemutató: 2014. március 18.
18 éven felülieknek ajánlott
Az előadás időtartama: 1 óra 20 perc szünet nélkül
Az Ivanovék karácsonya az avantgárd, az abszurd, a groteszk, a társadalmi szatíra, a rémdráma stílusjegyeit hordozza magán. A dráma szerkezete epizodikus, jelenetek laza láncolata, nélkülözi az ok-okozatiságot és a logikai koherenciát.
A dráma címe azt sejteti, hogy valami meghitt hangulatú történettel találkozunk. A darab középpontjában viszont egy brutális, horrorisztikus gyilkosság áll. Karácsony előtti este a Puzirjov szülők balettet néznek a színházban, e közben a dada a gyermekeket fürdeti. Szonya Osztrova, 32 éves kislány visszafelesel a dadának, aki dühében egy baltával levágja a gyermek fejét. A rendőrök letartóztatják a dadust, a hazatérő szülők rémüldöznek, majd szeretkeznek. A tragikus események dacára a szülők úgy döntenek, hogy másnap a Puzirjov család megüli a karácsonyt. Közben a favágók az erdőben a karácsonyfákat vágják, ezekből visznek majd egyet Puzirjovéknak is. A dadát előbb elmegyógyintézetbe viszik, de az orvos egészségesnek ítéli meg, így bíróság elé kell állnia. A bírósági tárgyaláson a bírák egymás után halnak meg. Végül a Puzirjov család karácsonyestjét látjuk, ahol a család minden tagja meghal az est végére.