Henrik Ibsen

Hedda Gabler

Andrei Şerban és Daniela Dima színpadi adaptációja, Biró Eszter fordítása

Stúdió
RO
EN
2 óra 40 perc, egy szünettel.

Hedda Gabler
Kézdi Imola
 
Jörgen Tesman
Bogdán Zsolt
 
Brack bíró
Viola Gábor
 
Elvstedné
Pethő Anikó
 
Ejlert Lövborg
Szűcs Ervin
 
Juliane Tesman
Varga Csilla
 
Berte
Csutak Réka

rendező
Andrei Şerban
 
díszlet- és jelmeztervező
Carmencita Brojboiu
 
a rendező munkatársa
Daniela Dima
 
dramaturg
Biró Eszter
 
fények
Maier Sándor, Nagy Alpár
 
hangterv
Kerekes Zsolt
 
előadásvezető
Albert Enikő
Asszisztensek: James Rutherford, Alexandru Gherman, Alexandra Felseghi, Emily Gleeson, Anda Saltelechi
A bemutató dátuma: 2012. január 23.
A díszletet az Altax SRL (Bukarest) készítette.

Ibsen szereplői képtelenek elfogadni középszerűségüket. Egyedül Hedda tud hazugságaikról és képmutatásukról, de mivel önmagát nem ismeri, vagy arisztokratikus arroganciával viszonyul mindenhez, vagy pedig olyan, mint egy hamis ideálokra építő világban eltévedt gyermek. Hedda fokozatosan egy narcisztikus illúzió áldozata lesz: azt képzeli, hogy mindenki fölött áll, és közben egyre elszigeteltebbé válik, képtelen lesz valódi kapcsolatok kialakítására.
 
A tábornok-édesapa merev nevelése, az előítéletek, a konformizmus mind akadályt jelentenek számára. Passzív marad, nem tud elszakadni a múltjától. Hideg cinizmusa alatt viszont veszélyesen égő láng lobog. A valóság arculcsapásként hat rá. A többiektől eltérően nem próbál alkalmazkodni, hanem a fantázia és az illúziók titkos világába menekül, mígnem az egész építmény összeomlik. Az őszinteség, a nemes jellem, a morális tisztaság iránti igénye fokozatosan eltűnik, és Nórával ellentétben nincs mersze kitörni, hanem tragikus módon a saját maga alkotta kényszerpályára lép.
 
Hedda egyszerre vallja magát vétkesnek és tisztának. A személyiség kétértelműségét emberi viszonyok közepette kell megítélnünk, nem pedig egyedi esetként, és ilyen értelemben nem hinném, hogy az lenne a hangsúlyos a darabban, hogy egy férfiközpontú társadalomban a nők védelemre szorulnak; Ibsen nem tekintette Heddát áldozatnak, ahogy hagyományosan értelmezni szokták (mint egy női Jágót, akit a féltékenység űz). Hedda depressziós lesz, minekutána felfedezi, hogy minden, ami körülveszi középszerű, hamis és nyomorúságos.
 
Egy olyan világban, ahol gazdasági válság van, ahol másról sincs szó, mint a pénz által történő szabadulásról, ahol az emberek a társadalmi státusz elvesztésének a félelmében élnek, ahol mindent az anyagi érdekek határoznak meg, ahonnan hiányzik a szeretet, a házastársi kapcsolatok pedig katasztrofálisak, a szereplők számára nem marad más hátra, mint ezekben az ál-értékekben keresni az élet értelmét. A mai ember tükörképei ők, a beteljesületlen emberi teljesítőképesség drámáját mutatják fel. A darab kérdése: lehet-e élni ideálok nélkül?
 
(Andrei Şerban)

Műsorfüzet