Az Ahogy tetszik lehet komédia vagy tragédia, vagy a kettő kombinációja, attól függően, hogy hogyan fogjuk fel. Ebben az értelemben az ardennei erdőség motívumát az igazságtalan társadalomból és annak parlamenti rendjétől való menekülés szimbólumaként hoztam be a koncepciómba. A darabbal nem a 16. vagy 17. századra, hanem a mi modern korunkra utalok, és miért is ne, konkrétan az Európai Parlamentre és általában az Európai Unióra, amely nem az elvárásainknak megfelelően működik.
A produkció párhuzamot von az ardennei erdőség és a színház között – mindkettő a szabadság tere, ahol minden lehetséges. A művészet egy illúzió, amely a felcserélhető identitások játéklehetőségét nyújtja számunkra, de ez a játék nem mindig biztonságos, mivel szokatlan ön- és érzésreprezentációkat hozhat létre, tragikus következményekkel.
Mindig is érdekeltek a különböző kultúrák és a nyelvek, amelyek által kifejeződésre jutnak. A művészekkel a saját nyelvükön kommunikálni a szülőföldjükön könnyebb és izgalmasabb, ezért megpróbálom beszélni a nyelvüket, bármilyen hibásan is, most pedig kíváncsian várom, milyen lesz a bolgár nyelvet felfedezni. Minden nyelvnek megvan a maga szépsége, költészete, zenéje. A jó színház pedig zene. Szeretem a komoly, igaz, kompromisszumok nélküli színházat.

Tompa Gábor, Violeta Toncheva interjúja (kultura.bg/web)
 

Hátat tudunk-e fordítani az igazságtalan társadalomnak és uralkodóinak? Megoldás-e az ardennei erdőségbe menekülni? Shakespeare Ahogy tetszik című vígjátékának szereplői a természet és a színház szabadságát ünneplik. Tompa Gábor előadásában a szerelem erőt ad a léleknek és a testnek, a művészet felszabadít, a természet pedig gyógyít. Az identitásjáték javában zajlik, de vajon biztonságos-e? Ahhoz, hogy megtaláljuk önmagunkat, előbb el kell tévednünk az ardennei erdőségben, és beszélgetnünk kell az ott bolyongó bolonddal, Próbakővel. Lehetséges, hogy egy ember egyik napról a másikra teljesen megváltozzon? És hiszünk-e még a boldog végkifejlet lehetőségében? A Stoyan Bachvarov Állami Színház színészei egy váratlan és érzelmes befejezéssel rukkoltak elő, amely bölcsebben, nagylelkűbben és kedvesebben térít vissza az illúzióból a valóságba.

Aglika Oltean, az előadás dramaturgja