Samuel Beckett

Az utolsó tekercs. Nem én

Sfumato Theatre Laboratory, Bulgária

Stúdió
HU
RO
EN
1h 20' szünet nélkül

Krapp
Malin Krastev
 
A Száj
Neda Spasova
 
Hang (hangfelvétel)
Stanislav Ganchev

rendező
Ivan Dobchev
 
díszlettervező
Nikola Toromanov
 
jelmeztervező
Suzi Radichkova
 
zene
Asen Avramov
A boldogtalanságnál semmi sem groteszkebb.
Semmi sem valóságosabb, mint a saját Éned.
Semmi sem lényegesebb a lényegtelennél.
NEM SZÁMŰZETÉSBEN VAGYUNK, HANEM KÜLDETÉSBEN!

A SZAVAK révén valaminek a határa felé tartott, a Semmi felé törtetett. Íme, végre elérte ezt a határt. A SZAVAKAT a Halálba vagy a Halált a SZAVAKBA oltani – tudja Ő, hogy kell ezt. CSAK Ő tudja... Az egész a Molloy első soraiban kezdődik, amikor egy leskelődő, feltehetően maga Molloy, egyes szám első személyben elbeszélve, egy magaslaton, egy szikla mögé rejtőzve, megfigyel két embert, akik a városból kifelé menet találkoznak. Felejthetetlen kép. A semmiből érkezve, bohókás járásukkal a semmibe tartva, a két becketti sétáló úgy érzi, hogy figyelik, csakúgy, mint Vladimir, mint Winnie és Krapp, meg az az őrült Száj a Nem én-ben, meg mindenki más. Van mit látni és mondani, rosszul látni, rosszul mondani. LÁTNI A LÁTÓT, SZEMET SZEMBE. ELMONDANI, AMIT MONDOTT, SZAVAK A SZAVAKBAN; azon a napon, amikor az író rájött, hogy rendületlenül haladnia kell a – ROSSZUL LÁTOTT, SŐT MÉG ROSSZABBUL MONDOTT – irányba, megszületett a mi Proustunk, Joyce-unk, a század második felének Céline-je. De a mi Danténk, a mi Pascalunk és a mi Shakespeare-ünk is.”
Alfred Simon: Beckett

Szeretném ezt a Beckett-feldolgozásomat két kedves barátom, Krikor Azaryan és Naum Shopov emlékének ajánlani, akiknek az úgynevezett „érett szocialista realizmus” alkonyán volt merszük színpadra állítani Az utolsó tekercset. Felejthetetlen előadás! Nem találok szavakat arra, hogy leírjam, milyen hatással volt az egész akkori színházi gondolkodásunkra. Nagyon szeretném, ha a mi előadásunknak is ilyen hatása lenne a mai színházi állapotokra.
Ivan Dobcsev