Regény nagybőgővel. Személyes, szenvedélyes és szociális

Régen, amikor először olvastam ezt a történetet, nagyon egyszerűen és személyesen érintett. Egy újabb helyét kereső Csehov-figura… Színpadon képzeltem el őt, a saját alakításomban. Én voltam Pitsikatoff… elveszve egy állandóan változó küldetésben… egy örökös holtponton… felfüggesztve… egy sötét erdőben játszva el bánatomat… egy kis híd alatt... nem törődve azzal, hogy lenő a hajam.

Az évek során a személyes átadta helyét a szenvedélyesnek: színházi és zenei környezetet képzeltem el e Quijote-Pitsikatoff számára. Fantasztikus, mágikus mesevilágot, dalokkal, melyet Robert Wilson lehetséges világai és Tom Waits zsigeri zenéje ihletett. Egymásnak ellentmondó szenvedélyek, melyek ellentmondásos hivatásomban és életemben gyökereztek.

És végül a szociális megközelítés: a társadalom gyakran ellehetetleníti saját helyünk megtalálását a kortárs világban. Politikai és szociális változások áldozataivá válunk, ahogyan a legtöbb Csehov-szereplő is. E gondolatmenetet követve döntöttem úgy, hogy a novella női szereplője számára más utat keresek.

Ezek a folyamatok a Kolozsvári Állami Magyar Színháznak köszönhetően nyertek új formát: itt kaptam lehetőséget arra, hogy az elképzeléseimet, álmaimat megvalósítsam. A személyes, a szenvedélyes és a szociális megközelítés ad új lendületet ennek az egyszerű novellának. A kolozsvári színház közössége és jómagam, ez az örökös holtponton függő Quijote közt létrejött cinkosság jelentette az első lépést az előadás megszületéséhez vezető úton.

Örömmel osztom meg ezt az utat önökkel, kérem, nyugodtan ne találják meg helyüket!

Paco Alfonsín