Együtt

táncelőadás

Stúdió

Játsszák: Varga Heni és Döbrei Dénes

Koncepció és rendezés: Antal Attila

Zene: Secret Man
Koreográfia: Döbrei Dénes és Varga Heni
A rendező munkatársa: Biljana Rončević
Látványterv és videó: Antal Attila
Fényterv: Boris Butorac
Produkció: Nyári Mozi Színházi Közösség

Együttműködő partnerek: Kosztolányi Dezső Színház, Danilo Kiš Alapítvány

A bemutató dátuma: 2015. április 07.

„A fájdalom eltűnt a nap folyamán, a test ölelés-igénye azonban megmaradt. A test vágyja a másik testet. Azért születtünk a testbe, hogy egyesüljünk a másik testtel. Egyik testből a másikba. Behúnyom a szemem és megnyugszom, lassan álomba merülök. Lelkem a testemen át énekel.” (Miroslav Mandić)
Az Együtt annak az előadás ciklusnak a második része, amely a párkapcsolat problémájával foglalkozik, annak különböző fázisaiban. Az első darab az Antal Attila szövege alapján és rendezésében készült Monológ című előadás volt, amely egy olyan férfi szerelmi vallomását dolgozta fel, aki képes volt beszélni az életében meghatárózó élményként megmaradt csalódásáról. Az Együtt ennek a szerelmi kapcsolatnak a továbbgondolása, egy olyan helyzetben, ahol az meg is valósult: a férfi és a nő együtt vannak, élik a szerelmet. Mégis, mi akadályozza együttlétüket? Fel tudják-e használni kapcsolatukat, hogy valamit közösen hozzanak létre? Melyik az a pillanat, amely örökké tarthatna? Miért kell megszakítani?

Az előadás egy hosszabb kutató munkafolyamat eredménye, amely során a játék „szövege” az alkotók személyes, valós kapcsolatainak elemzéséből, továbbgondolásából jött létre. Az első részben, azaz a Monológban a kihívás azt jelentette, hogy a szerző intim vallomását következetes színészi játékkal kellett úgy színpadra állítani, hogy a történet valósága, igazsága ne vesszen el. Az Együtt esetében a kihívás éppen a gazdag személyes anyagtól való távolságtartás, és egy olyan színpadi akció létrehozsa volt, amely túlmutat a csupán személyes élményeken és univerzalitásukkal tud hatni a színpadról. Az intimitás az, ami a legközelebb áll az ember lényéhez, s ez a lény egyszerre senkié és mindenkié. Éppen emiatt kell megosztani, de emiatt kell játszani is. A férfi és a nő kapcsolata nem más, mint az önmagunk megőrzésének végtelen játéka. Ennek a játéknak az igénye mindig megmarad. A világvége árnyéka egyre erősebben jelen van életünkben; de ki fog szeretni, ha megöljük a szerelmet, ki marad meg ezen a világon, kinek marad meg a világ?