A színésznők önmagukat játsszák, személyes történeteik hangzanak el
Ida Jarcsek-Gaza
Ioana Iacob
Tatiana Sessler-Toami
Daniela Török
Olga Török
Silvia Török
rendező
Carmen Lidia Vidu
dramaturg
Andreea Wolfer
Fotó-videó montázs
Cristina Baciu, Ovidiu Zimcea
a díszlettervező asszisztense
Ioana Popescu
rendezőasszisztens
Oana Vidoni
előadásvezető
Radu Muj
smink
Bojita Ilici
Nem az életbeli szerencsétlenségek, a nyilvánosság elé tárt szenvedések és örömök számítanak igazán, hanem az emberi jelenlét hangsúlyozása, a színésznek a színpadi szerepeken túli hírvivő szerepbe való beiktatása. Az egész előadás azt a gondolatot sugallja, hogy a művész a közösség (emberi, polgári és politikai) lelkiismerete, és ennek kifejezése képezi hivatását. A Napló egyben egy visszafordítható folyamatot is elindít, amelyben a művészek és az intézmény a közönség felé orientált repertoár tétjeinek újrafogalmazása révén tudatosítják a közösségben betöltött szerepüket.
Oana Cristea Grigorescu: Jurnal bilingv de Timişoara [Kétnyelvű napló Temesvárról], Observator Cultural
Az előadás az ember és a nagyváros, a személyes múlt és a metropolisz jövője közötti közvetlen kapcsolat tudatosítását idézi elő. És egyúttal létrehoz egy elidegenítést, a pátosz (de nem az érzelmek) sterilizálását, amely lehetővé teszi, hogy a szem és az elme tisztán lásson. A Temesvári Állami Német Színház hat színésznője (Ida Jarcsek-Gaza, Tatiana Sessler-Toami, Daniela Török, Ioana Iacob, Olga Török, Silvia Török) problematizálják utólagosan/részlegesen az intézmény jelenlétét a város kulturális életében, a karrier zsákutcáit, valamint a színház jelenkori szerepét is.
Oana Stoica: După 30 de ani [30 évvel később], Dilema veche
A Romániai napló. Temesvár egy multidiszciplináris projekt, amely ötvözi a filmet, fotográfiát és a színházat, célja pedig az, hogy cenzúra és közvetítés nélküli vallomások sorozatán keresztül az emberek közötti, döntően a városi környezet által befolyásolt kapcsolatok őszinte tükre legyen, de egyben egy felhívás a társadalmi és közösségi szerepvállalásra is. Az előadás konstrukcióját a szereplők életrajzai határozzák meg, akiknek az a szerepük, hogy feltárják és feltérképezzék, hogyan alakítanak és változtatnak meg minket a szülők, barátok, idegenek, de a városrészeken, lakosokon, művészeken és az önkormányzaton keresztül maga a város is – a legkorábbi emlékeink nosztalgiájától a közvetlen valóságunkig. A vallomások szinte kizárólag a színésznők élettapasztalatain alapulnak, felsorakoztatva a boldogság vagy fájdalom, siker vagy kudarc, trauma és depresszió, elidegenedés és újrafelfedezés pillanatait.