Trofimov elvarázsolt, Szimeonov és Jepihodov megnevettetett, Gajev emlékeztetett rá, hogy az opportunizmust nem tegnap találták fel, Dunyásának köszönhetően eszembe jutott, milyen nehéz önmagad lenni, természetesen mozogni (bármi is történjék), Firsz együttérzés-hullámokat keltett bennem, majdhogy felálltam a székemből, hogy segítsek neki, Lopahin a székhez cövekel, arra ösztönöz, hogy megértsd az őrületet. Ranyevszkaja? Sajátos, érthetetlen, józan ésszel fel nem fogható vonzereje van. Mindenhova követed a történetben, hiszen a Cseresznyéskert az ő története, elsősorban az övé!
A Cseresznyéskert emberekről és holt lelkekről szól. Akinek nincsenek emlékei és megtagadja gyökereit, halott lélek, üres és puszta. A Cseresznyéskert az élet költészetéről szól (nem véletlenül ékelődnek a szövegbe Rainer Maria Rilke és Kézdi Imola versei) és a mások közelségében leélt élet hihetetlen szépségéről. Az elfogadásról és „az élet megy a maga útján”-ról.
Nona Ropatoan: Livada de vișini – „Toată Rusia e livada noastră.” [Cseresznyéskert – „Egész Oroszország a mi kertünk.”], bookhub.ro, 2021. szeptember 3.
Kordonszky nem akar mindenféle őrült ötlettel kitűnni, rendezései klasszikusnak mondhatók, tiszteletben tart szerzőt, színészt, nézőt egyaránt. Előadásai „tiszták”, nála nincs megbotránkoztatás, dübörgő muzsika, szemet bántó fényeffektus, olcsó trükközés. Az előadásban a rendező előássa Csehov sajátos humorát, és bár nem nevetünk hangosan, azért a drámai feszültséget sikerül Kordonszkynak némileg feloldania. A puritánnak mondható díszletek tökéletesen illeszkednek a produkció hangulatához és a rendező elképzeléseihez, a kolozsvári társulat pedig mindig nagyszerű szereposztásra kínál lehetőséget. Színészeink ezúttal is kiválóan teljesítenek, a maga módján minden szereplő hozzátesz valamit az előadás sikeréhez.
Nánó Csaba: Cseresznyéskert: elhagyni az elhagyhatatlant – Csehov drámájának bemutatója a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, erdelyinaplo.ro, 2021. szeptember 10.
A rendező a belső működést, a lelkeket tanulmányozta. A múltat nem lehet simán eldobni, főleg ott, ahol nem történik semmi, legfeljebb a levelek hullanak, meg a hó, de az is szép, mert az idő mindent megszépít. Ha nincs jövő, a múltba kapaszkodnak, amikor még úgy érezték, élnek, és az életnek értelme is van.
A falak néha áttetszőkké lesznek, mintha nem létezne választóvonal múlt és jelen között, az asszony az anyját nézi (a rendező beemelt egy a darabban nem létező szereplőt). A múlt árnyai között élnek mindannyian, mintegy beleragadtak, képtelenek kiszakadni. Oda köti őket az életük, a szokásaik, a döntés- és cselekvésképtelenségük. Talán csak Dusenka, a cselédlány érzi, talán érti is, valaminek végérvényesen vége van, menni kell tovább.
Az előadásban másodlagos a cselekmény, a lényeg a belső monológok, a kimondott vagy kimondatlan gondolatok az életről és halálról, a világ fontos és kevésbé fontos dolgairól. Lehet, nincs igazam, de sok a képmutatás is ezekben a szereplőkben. Mintha a boldog semmittevést, a bőséget sajnálnák, az ő világukat. Érthető persze, nehéz tanújának lenni a régi világ enyészetének.
Tapasztaljuk a nosztalgiát, a félelmet, a bizonytalanságot, mert most mi is búcsúzunk az azelőtti életünktől, átrendeződni tűnik minden körülöttünk. A járvány követelte bezártságban lelassultunk, kénytelenek voltunk magunkkal szembenézni. Erről beszél Kordonsky előadása, halkan, vibrálóan, mondhatnánk csehovian.
Simon Judit: Időérlelő Cseresznyéskert, ujvarad.ro, 2021 október 23.
Yuri Kordonsky rendezésében már az elejétől fogva volt valami egyedülálló Firsz tekintetében és gesztusaiban. Valami szokatlan energia, valami fiatalos lendület, valami nemesi/gentlemani kisugárzás, egy jellegzetes mosoly, egy bizonyos fajta örvendezés. Minden szükséges óvintézkedés mellett végeredményben mégis merem állítani, hogy Dimény Áron Firsze (gondoljanak csak erre a csodálatos színészre, amikor a 2022-es UNITER-gálán kiosztják majd a legjobb férfi mellékszereplő díját), nos, igenis, boldog! És ez a boldogság, amely a közelgő vég, saját élete és az őt megszülő, életteréül szolgáló világ végének megértéséből fakad, feje tetejére állít nagyjából mindent, amit az elmúlt sok-sok évben mondtak, rendeztek és játszottak a Csehov és a mi Cseresznyéskertünkkel kapcsolatban.
Mihai Brezeanu: Celui care rămâne [Annak, aki marad] – Cseresznyéskert, liternet.ro, 2021. december
A Dragoș Buhagiar által kitalált díszletterv bőséges játékteret biztosít a színészeknek, akik a legtöbbször lázas Brown-mozgást végeznek a színpadon. Talán azért, hogy elejét vegyék a csehovi lassúságnak, és hogy valamivel kitöltsék a cselekvés hiányát. A két masszív fal közül széles kilátás nyílik a nézőtérre és a folyóra, ami valahol a nézők mögött kap helyet. Ez az a folyó, amibe Grisa, a háztulajdonos gyermeke belefulladt, és amely irányában fürödni indulnak egyes szereplők, mint Dunyása (Román Eszter) és Jasa, az inas (Viola Gábor). Meglepő módon a falak átlátszóvá válnak, amikor felidézésre kerülnek egyes emlékek, titokzatos totálfénnyel ábrázolt, együtt érző megértésről tanúskodó jelenetek. Sőt, a háttérben a falak egy adott pillanatban eltávolodnak egymástól, hogy beférjen a régi szekrény, amellyel Leonyid Gajev (Bogdán Zsolt), a földbirtokos Andrejevna bátyja folytat nosztalgikus párbeszédet. Újabb múltba feledkező szereplő, újabb bánat, amely felkavarja a vérszegény jelent. De a múlthoz köthető keserűség igazi letéteményese az öreg Firsz, akit Dimény Áron húz elő az öregkor naftalinjából, hogy az összeomló világ élő tárháza legyen.
Adrian Țion: O machetă simbol [Egy jelképes makett] – Cseresznyéskert, liternet.ro, 2021. december
Kordonsky számára paradox módon talán a Cseresznyéskert tűnt az általunk megélt, szinte két éve tartó állapotra leginkább jellemző választásnak, mivel olyan szöveg, ami az emlékezés fontosságáról, a veszteségről és a traumáról szól, végeredményben az alkalmazkodásról és a változás elfogadásáról. A rendező új olvasata olyan árnyalatokra irányította a figyelmet, amely fölött eddig könnyen el lehetett siklani, Ranyevszkaja egy mondatára, amelynek általában nem tulajdonítanak akkora jelentőséget, és ami arról árulkodik, hogy egy öngyilkossági kísérlet után jött vissza Párizsból a birtokra. Öt év után visszamenni oda, ahonnan férje és fia halála után elmenekült, egyfajta terápia számára, egy mindenekelőtt szimbolikus visszatérés fiatalsága és gyermekkora színterére, arra a helyre és időbe, ahol hajdanán boldog volt. És ennek a boldogságnak a jelképe a cseresznyéskert. Az a cseresznyéskert, amit esze ágában sincs megmenteni. Az igazi, konkrét cseresznyéskert már nem tét Ranyevszkaja számára, és így Kordonszkij értelmezése a figurát nem a gyakori konvenció szerint, a birtok sorsát eldöntő választás előidézte belső vívódás szempontjából közelíti meg.
Silvia Dumitrache: Întâlnire 2.0 cu Shakespeare, Orwell, Ionesco și Cehov [2.0-dik találkozás Shakespeare-rel, Orwell-lel, Ionescóval és Csehovval], observatorcultural.ro, 2021. december 16.
Yuri Kordonszky sikeresen alkot meg egy lelkesedéssel teli Cseresznyéskertet, amely összetettségében és költészetében maga mögé utasít a román színházban fellelhető sok más Csehov-rendezést.
Octavian Szalad: Poezie și muzicală la Cluj: Shakespeare, Ionescu, Cehov, Orwell [Költészet és musical Kolozsváron: Shakespeare, Ionesco, Csehov, Orwell], Teatrul azi, 2022/1-2. szám
Az úrnőjével és az őt körülvevő szereplőkkel együtt a „nemlétbe átlépés” küszöbén álló birtok szerencsétlen történettel egyidőben a Yuri Kordonsky rendező és Dragoș Buhagiar díszlettervező által kiötölt előadás nem csekély számú újszerű nüansz és jelentés meglepetésével szolgál, amelyek nem csupán egyedülállóvá teszik ezt a színpadi változatot, hanem közelebb is hozzák a közönség érdeklődési köréhez az érzelmek széles, a líraiság, a humor vagy a dráma irányából megragadott skálája révén.
Ion Parhon: Microstagiune Teatrul Maghiar de Stat Cluj - Dueluri cu capodopera [Miniévad a Kolozsvári Magyar Színházban - Párbajok a remekművel], Teatrul azi, 2022/3-4. sz.
A bemutató dátuma: 2021. szeptember 01.
mindazoknak, akiket szeretünk és akikre emlékezünk...
„Az elmúlt egy-másfél év, a járvány időszaka, teljesen megváltoztatta az élet ritmusát, számos megszokott tevékenységből kiszakított, és óriási próbatételként éltük meg. Sokan elvesztették a szeretteiket – férjeiket, feleségeiket, szüleiket, gyerekeiket – anélkül, hogy el tudtak volna búcsúzni tőlük. Ez hihetetlenül nyomasztó, nehéz helyzet. Hirtelen felmerültek az olyan kérdések, hogy mi az emlékezet, mit viszünk tovább, hogyan határoz meg minket az emlékezet, és hogyan határozzuk mi meg az időt és az emlékezetet? Hogyan lehet tovább élni egy ilyen tapasztalat után? Hogyan lehet megmaradni embernek? Mit is jelent embernek lenni?
Mindazok a szövegek, amelyekről egy lehetséges előadás kapcsán beszéltünk jelentéktelennek tűntek, és hirtelen az lett a kérdés, hogy van-e valami, ami mesélhetne erről a váratlan és megrázó élményről, amit mindannyiunknak meg kellett élnünk? Ekkor döbbentem rá, hogy a Cseresznyéskertnél megfelelőbb darab nincs is.
A Cseresznyéskert az időről, az idő természetéről szól, a sejtésünkről, hogy mi is az idő. Arról, ahogyan a jelen idő összeütközésben van a múlttal és a jövővel. Ez a valódi konfliktus: a cseresznyéskert egy súlyos múlt, és vannak, akik megrekedtek a múltban, mások pedig a jövőben rekedtek meg, és akkor ott van Ljubov, aki a jelen. Aki szerint az élet csak akkor számít, amikor éled.”
Yuri Kordonsky – az előadás rendezője
Műsorfüzet