A Valaki jön majd egy előadás-verssé lefordított színdarab-vers, amely új alkotói korszakot jelent Chris Simion-Mercurian életében. A rendező olyan univerzumot épít, amely tökéletesen érzékelteti a feszült légkört, a kétértelműséget, a kietlen magányt. A két szereplő a végtelenségig, a menekülés lehetősége nélkül habzsolja egymást felemésztő szerelmüket, túlontúl erős szenvedélyüket, amely képtelen elviselni a környezet és a Másik betolakodását. Az ebben a világban való létezés, a harmónia elérése az egységes egész felbomlása közepette abban áll, hogy megtaláljuk a módját az ellentétek, a töredékek, a látszólag különálló részek összeegyeztetésének egy olyan egészben, amelyet formáinak sokféleségében kell megértenünk.

Silvia Dumitrache: Universul dintre mine și tine [A köztünk tátongó világegyetem], Observator Cultural
 

Az előadás akár pszichodráma is lehetne, hiszen az emberi természet, bármennyire is szeretnénk egzisztencializálni, nem mentes a féltékenységi rohamoktól, a megszállottságtól, vagy a hűség tehetetlenségeitől. Ebből a szempontból egy, továbbra is a patriarchális tekintély alárendeltségben lévő nőiségre is gondolhatunk, a Férfi pedig újra és újra megszállottan próbálja elterelni a Nő figyelmét a szirénének csábításáról.

Ionela Gavril: „Cineva are să vină” – între psihologic şi existenţial [Valaki jön majd – a pszichológiai és az egzisztenciális között], lapunkt.ro

Az előadás egy holtpontra jutott pár történetét meséli el, akik megpróbálnak újra egymásra találni. A Férfi és a Nő – egy tipikus pár, teli álmokkal, eszményekkel, bizonytalanságokkal – átlépik egy eldugott, tengerparti ház küszöbét azzal a céllal, hogy újra egymásra találjanak. De elviselhetetlen sivársággal szembesülnek, és azzal az érzéssel, hogy valaki kísérti a Nőt. A bizonyossággal, hogy Valaki jön majd. Az előadás a titokzatosságra és a feszültségre helyezi a hangsúlyt, a lényeget keresve. A csendek színháza, egy történet a kommunikáció(hiány)ról.