Tolnai Ottó

Wilhelm-dalok

Jel Színház, Szerbia

Stúdió

Előadják: NAGY JÓZSEF, BICSKEI ISTVÁN
Rendező: NAGY JÓZSEF
Díszlet- és jelmeztervező: NAGY JÓZSEF
Koreográfia: NAGY JÓZSEF

A bemutató dátuma: 2014. november 29.

55' szünet nélkül
Nagy József másodszor nyúlt ezekhez a versekhez. Először 1992-ben Orfeusz létrái címmel mutatták be előadását Franciaországban. Erre a produkcióra hívta ki Bicskei Istvánt, azóta dolgoznak együtt. Bicskei István most másodszor is megformálta Wilhelm, a verbászi falubolondja alakját, ezúttal a verseket is megszólaltatva, Nietzsche-vendégszövegekkel együtt. Nagy József Vili „tiszta filozófia” figuráját, miként a verseskötet is, az Együgyű, a Művész és a Tükör hármasának egybejátszásával jeleníti meg.