---

A kétfelvonásos drámának – amelynek témája a végtelen, sivár várakozás valakire, aki talán értelmet adhat az emberi életnek – számtalan, gyakran egymásnak ellentmondó értelmezése született.
 
A főszereplők, Vladimir és Estragon, a vén bohócok és csavargók, egy fa alatt ülnek és a Godot nevű valakire várnak, akinek érkezése azonban napról napra késik. Látszólag összefüggéstelen töredékekből felépülő párbeszédeik semmi különöset nem árulnak el a két férfiról. Főszereplők helyett mintegy nézőkké válnak az előadáson belül, az elnyomás és erőszak, az emberi társadalom ősrégi kötelékeinek stilizált víziójában.
 
Pozzo, a nagyszájú zsarnok megvakul, Lucky pedig, locsogó rabszolgája, aki a rakomány és az ostorcsapások súlya alatt görnyedezik, belenémul a hiábavaló tiltakozásba. A két főszereplő kíméletlen, részben pantomimszerű játékkal válaszol erre a látványosságra, amelyből nem kínálkozik kiút. Kacérkodnak az öngyilkosság gondolatával – de mégiscsak egyszerűbb a megváltásra várakozni.
 
Beckett legünnepeltebb drámájának ősbemutatóját 1953-ban tartották, és mérföldkövet jelentett a modern színház fejlődésében.