„...nyílt sebe vagyok a szíven szúrt világnak...”

Dsida-est

Stúdió

Előadják: Bogdán Zsolt, Kovács Éva, Csutak Réka
rendező
Szugyiczky István
 
szerkesztő
Szugyiczky István
 
zenei munkatárs
Geszti István
 
világítás
ifj. Dorogi András

A bemutató dátuma: 2012. november 04.
A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának előadása

„…Hallottunk-e egyebet évek óta, mint hogy meghalt a vers? Nagyképű, hamis pátoszú álpapok naponta mondanak halotti beszédet fölötte, s a két látó szemére megvakított, zaklatott ember már-már csakugyan hajlandó halottat látni az üres koporsóban. A vers a természettel egybeolvadó művészet,
a legnagyobb a legtökéletesebb, a rezgő emberi lélek minden sziromnál finomabb szövésű virága…
Egyszerű és áhítatos, hívő lelkemnek hadd maradjon csoda, megmagyarázhatatlan örökké titokzatos… Csak azt lássam, hogy sok, sok éhes ember van együtt és kéri a verset mint a kenyeret…!
Az én költészetem:
fehér ház, soha be nem költözött,
kicsi fillér a jók pénztárcájában,
margaréta a rózsafák között.
Az én költészetem:
folyóra-hajló felvirágzott fák,
s ha majd csónakos, nagy útra kelek
minden szirmukat a fejemre szórják.”
Dsida Jenő