2021. 09. 24

Tíz új bemutató a Kolozsvári Állami Magyar Színház 229. évadában

A Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, Tompa Gábor sajtótájékoztató keretében ismertette a 2021/2022-es évad terveit. Reményei szerint, annak ellenére, hogy a színház újra megszorítások közepette lesz kénytelen működni, bízik abban, hogy az idei évadra tervezett események megvalósulhatnak.

A 229. évad első bemutatóját Csehov Cseresznyéskertjét szeptember 1-jén láthatta a közönség Yuri Kordonsky rendezésében. Ezt követően Silviu Purcărete kezdte el próbálni Eugène Ionesco Macbett című drámáját, melynek premierjére október 13-án kerül sor a színház nagytermében.

Az idei évadban további nyolc bemutatóra készül a kolozsvári társulat. Tompa Gábor William Shakespeare Hamlet című tragédiáját állítja színpadra Vecsei H. Miklóssal a címszerepben, majd a tervek szerint az Ó, azok a szép napok! című Samuel Beckett művet rendezi a színház stúdiótermében.

A Hamlet tervezett bemutatójának időpontja december 3., amely egyben nyitó előadása is lesz a Kolozsvári Állami Magyar Színház december 3–10. között szervezett Showcase 2021 című miniévadjának. A minévad alkalmával a legújabb bemutatóit és a pandémiás időszakban kevés alkalommal játszott előadásait tűzi műsorra a színház, amelyek a következők: Eugéne Ionesco: Macbett (r. Silviu Purcărete), A. P. Csehov: Cseresznyéskert (r. Yuri Kordonksy), William Shakespeare nyomán Rómeó és Júlia (r. ifj. Vidnyánszky Attila), George Orwell nyomán Erős Ervin – Klemm Dávid – Lénárd Róbert: Állatfarm (r. Puskás Zoltán), Nóra (r. Botond Nagy), Visky András: Pornó – Feleségem története (r. Árkosi Árpád).

A 2022-es év első bemutatója, a 2020/2021-es évadból a járványhelyzet miatt elmaradt, Utas és holdvilág című Szerb Antal adaptáció Botond Nagy rendezésben. Az idei évadban újra a kolozsvári társulattal fog együtt dolgozni Andrei Șerban, akinek eddigi három rendezése (Ványa bácsi, Hedda Gabler, Suttogások és sikolyok) továbbra is töretlen sikernek örvend. Ez alkalommal márciusban Robert Icke, kortárs angol szerző Oedipus című Szophoklész-átiratát állítja színpadra a színház nagytermében, míg Sinkó Ferenc egy kortárs német szöveget, Anne Lepper: Seymour című drámáját rendezi a színház stúdiótermében. Ezt követően májusban Bocsárdi László Móricz Zsigmond Rokonok című regényének színpadi adaptációját viszi színre a nagyszínpadon.

Ebben az évadban kezdetét veszi az Európai Színházi Unió KATASZTRÓFA elnevezésű nemzetközi projektje 16 európai színház részvételével, melynek keretében hét koprodukciós előadás valósul meg. A projekt célja, hogy az antik görög drámákból kiindulva, olyan nemzetközi koprodukciók jöjjenek létre, amelyek a jelen történésein keresztül értelmezik újra ezeket a műveket. Tompa Gábor rendezésében a Kolozsvári Állami Magyar Színház a konstancai Állami Színházzal és a ljubljanai Szlovén Nemzeti Színházzal együttműködésben egy négynyelvű előadást hoz létre, Aiszkhülosz Leláncolt Prométheusz című tragédiája és Samuel Beckett Katasztrófa című színműve alapján. Az előadás szabadtéri bemutatójára Konstancán kerül sor 2022 júniusában, majd ezt követi jövő ősszel a ljublajanai bemutató. A kolozsvári közönség első alkalommal a 2022-es Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztiválon láthatja majd az előadást.

Az évad utolsó bemutatóját ifj. Vidnyánszky Attila rendezi; Az ifjú barbárok című, Bartók Béla és Kodály Zoltán barátságáról szóló előadás a kolozsvári társulat és a Gyulai Várszínház koprodukciójaként jön létre.

Tompa Gábor elmondta, hogy az előadások és események mellett sor kerül a színház modernizálására és renoválására vonatkozó tervek elkészítésére is, és várhatóan a jövő év során elkezdődhet a színház épületének a teljes felújítása.