Életműdíjjal tüntették ki Orosz Lujzát a TIFFen  (hir)

Orosz Lujzát, a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagját életműdíjjal tüntették ki a 15. TIFF (Transilvania International Film Festival) szombat esti záró gáláján. Orosz Lujza 1950-ben végzett a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben, 1948-tól a kolozsvári színház társulatának tagja, 1992-től pedig az intézmény örökös tagja. Színházi szerepei mellett a hetvenes évektől...

Búcsú Orosz Lujzától  (hir)

A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata kegyelettel búcsúzik Orosz Lujzától, színházunk örökös tagjától, aki életének 94-ik évében eltávozott közülünk. Mindazok, akik szerették és tisztelték a művésznőt, 2020. szeptember 10-én, csütörtökön 11 órától róhatják le kegyeletüket a Kolozsvári Állami Magyar Színház előcsarnokában. A gyászszertartás 12 órától kezdődik a színház előcsarnokában, ezt követően...

Visky András: A lélek színháza - Orosz Lujza (1926-2020)  (hir)

Lujzika elment. A nyilvánosság elől már korábban eltűnt, gyöngülő látása kezdetben megnehezítette a szereptanulást, később meg lehetetlenné tette, hogy színpadra lépjen. De a színházhoz tartozott így is, a kolozsvári társulathoz, ahol olyannyira karakteres művészete kibontakozott és beteljesedett. Azok közé tartozott, akik nagy nemzedékeket kötöttek össze, és akik számára a színházcsinálás...

Eltávozott Orosz Lujza, színházunk örökös tagja (1926-2020)  (hir)

Életének 94-ik évében elhunyt Orosz Lujza, a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja. Orosz Lujza 1926. december 19-én született Krasznahorváton. 1950-ben végzett a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán. Már 1948-tól a Kolozsvári Állami Magyar Színház tagja volt 1977-ben történt nyugdíjba vonulásáig, de ezt követően is, a kilencvenes években játszott még szerepeket a...

Tomcsa Sándor: Egy rettenetes vasárnap délután | Vetítés  (esemeny)

17.00 Román Televízió 1976 53´ Szereplők: Orosz Lujza, Barkó György, Toszó Ilona, Lázár Erzsébet, Ambrus Vilmos Hang: Ioan Dinuță, Dinu Rădulescu Operatőrök: Ștefan Mărescu, Alexandru Nemeș, Radu Popescu, Constantin Manole Vágórendező: Bergi Diradurian Gyártásvezető: Evellei László Szerkesztő: Sugár Teodor Székelyudvarhely egyik nagy szülöttje Tomcsa Sándor író. A helyi művelődési élet közismert alakja volt, alkotásai a valóság komikumából, groteszk helyzeteiből...

Vendégelőadásokkal, vetítésekkel, könyvbemutatóval, kerekasztal-beszélgetéssel folytatódik a Harag György Centenáriumi Emlékhét  (hir)

A Kolozsvári Állami Magyar Színházban június 1-9. között zajlik a Harag György Cenetenáriumi Emélkhét, amely során a társulat a 100 éve született és 40 éve elhunyt egykori főrendezője munkássága előtt tiszteleg.

Egyetértések A félreértésről  (esemeny)

A kolozsvári színház 1993 márciusában mutatta be Albert Camus A félretértés című drámáját Tompa Gábor rendezésében. A Horváth Andor (kolozsvári esszéíró, egyetemi oktató) fordításában színre vitt dráma 2024 tavaszán Mihai Măniuțiu rendezésében kel újra életre. Korabeli sajtókritikák segítségével emlékezünk az 1993-ban bemutatott produkcióra.

Üdvözölnek a múltbéli Rokonok  (esemeny)

A magyar dráma napja alkalmából az 1964 október 7-én Taub János rendezésében bemutatott Rokonok előadást idézzük fel. Meghajlunk elődeink példaértékű munkája előtt, és keserédesen mosolyogunk, hiszen idén, mintegy 59 évvel később, Bocsárdi László rendezése nyomán mindannyiunkban megfogalmazódhat, hogy Móricz Zsigmond regényének aktualitásához egy csepp kétség sem fér. Hasonló áldatlan helyzetekben...

Rómeók és Júliák  (esemeny)

Nem tudhatjuk, hogy milyen volt a kolozsvári színházban bemutatott sok tucat Rómeó és Júlia előadás, ám a 20. század második feléből már megidézhetünk három produkciót. 1. Az 1951. március 10-én bemutatott előadást Kőmíves Nagy Lajos és Marosi Péter rendezésében láthatta a közönség Dorián Ilona és Halász Géza főszereplésével, Szakács György díszleteivel és...

Kovács György-díjat kapott Csíky András, Poór Lili-díjban részesült Kézdi Imola  (hir)

Tegnap, április 17-én délután a színház nagytermében ünnepélyes keretek közt átadták az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület hagyományos díjait. “Az erdélyi magyar színjátszás több évtizedét meghatározó korszakalkotó színészetéért” Kovács György-díjban részesült Csíky András színművész, színházunk nyugalmazott művésze " valamint Poór Lili-díjat kapott Kézdi Imola színésznő „pályáján elért látványos sikereinek elismeréséül”. Gratulálunk Csíky...