Franz Kafka regénye nyomán

Amerika

színpadra alkalmazta Iva Klestilová és Michal Dočekal
Vörös István fordításának felhasználásával

Stúdióelőadás a nagyszínpadon
RO
EN
2h 40' egy szünettel.

Karl Rossmann
Bodolai Balázs
 
Nagybácsi, Szolga Pollunderéknél
Bács Miklós
 
Klára, Tereza
Györgyjakab Enikő / Pethő Anikó
 
Elsőtiszt, Fjodor, Brunelda
Dimény Áron
 
Főpincér, Schubal
Albert Csilla
 
Green, Főszakácsnő
Panek Kati
 
Robinson
Viola Gábor
 
Delamarche,
Váta Lóránd
 
Vámos, Kapitány, Pollunder
Orbán Attila
 
Fűtő, Diák
Sinkó Ferenc

Valamint: Árus Péter, Fogarasi Alpár, Marosán Csaba, Molnár Rudolf, Bakó Blanka, Erdei Emese, Szabó Linda, Zongor Réka, Bacsik Elemér, Csiszér József, Deák Attila, Ifj. Csiszér József, Molnár Róbert, Nagy János, Platz János, Szőcs Szilárd, Veress Csaba


rendező
Michal Dočekal
 
dramaturg
Visky András
 
díszlettervező
Martin Chocholoušek
 
jelmeztervező
Zuzana Bambušek
 
zeneszerző
Ivan Acher
 
videó
Kerekes Zsolt
 
a rendező munkatársa
Szabó G. László
 
rendezőasszisztens
Viola Gábor
 
a rendező és a dramaturg munkatársa
Deák Katalin
 
előadásvezető
Györffy Zsolt
A bemutató dátuma: 2015. november 02.

Jan Antonín Pitínský drámaírónak, költőnek és rendezőnek ajánlom az előadást, aki nemrég ünnepelte kerek születésnapját, s akinek Kafka Amerika-rendezése a nyolcvanas évek közepén meghatározó élményt jelentett számomra.
Jan Grossman a jeles cseh irodalomtörténész és színházi rendező Kafka és a színház című esszéjében A perből idéz:
„Ez törvény. – Ezt a törvényt nem ismerem, tiltakozik dühösen K. Mire az őr: – Hallod őt, Willem? Bevallja, hogy nem ismeri a törvényt, ugyanakkor az ártatlanságát hangoztatja.”
Grossman hozzáteszi: „Kafka az automatizált modern világ első költője. Az automatizmus sokkal inkább a formát, mint a tartalmat helyezi előtérbe.”

Karl Rossmann – mi vagyunk. Mi, a kommunista rendszer országaiból huszonöt évvel ezelőtt, akárcsak Karl, nagy lelkesedéssel és várakozással léptünk át a szabad világ kapuját, de hamarosan felismertük annak – vagyis az oly nagyon vágyott „Amerikának” – határait, útvesztőit és veszélyeit. Mára elkerülhetetlenné vált a kérdés, hogy az eltelt negyed évszázad alatt megélt kudarcainkat és csalódásainkat nem mi magunk okoztuk-e? Ha ennek szellemében olvassuk Kafkát, közelebb kerülhetünk a regény színpadi változatához.
Szemtanúi vagyunk annak, ahogy Karl Rossmann a nemzetiségi gyűlölködéssel, a szociális igazságtalansággal, a pénz és a hatalom, a munkanélküliek és a hajléktalanok világával találkozik. A végén ő maga is az új világ rabszolgájává válik, hiszen a pénz és a szex gépezete, amelyet Brunelda, az énekesnő képvisel, őt magát is bedarálja. Ekkor szembesül társadalmunk rideg elutasításával, amelyet a Diák fogalmaz meg: „Hagyj fel minden reménnyel!” A Nagybácsi által kijelölt út, amely Karl számára egyszerre büntetés és tapasztalás, a makabrális Oklahomai Természeti Színházban ér véget, s ez a világszínház, bizonyos értelemben pedig az Örökkévalóság metaforája is.

A regény befejezése nyitott: Amerikát tekinthetjük az automatizált és instrumentált emberi kapcsolatok országának (ahogy azt zseniális szellemességgel Chaplin is megfogalmazta a Modern időkben), de az emberi szabadságról alkotott álomvilágnak is, amelynek minden reményünk és csalódásunk ellenére úgy kell felülemelkednie a látóhatáron, ahogy egy megtörhetetlen indián harcos lép túl (talán vesztes) csatáján.
Michal Dočekal