Visky András

Pornó – Feleségem története

a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Gyulai Várszínház közös produkciója

Online jegyvásárlás:

augusztus
1
szombat
20:30
augusztus
25
kedd
21:00

Stúdió
RO
EN
1h 20' szünet nélkül

Imre Éva
Sinkó Ferenc

rendező
Árkosi Árpád
 
díszlet- és jelmeztervező
Bocskai Gyopár
 
zeneszerző
Cári Tibor
 
színpadi mozgás
Sinkó Ferenc
 
rendezőasszisztens
Fogarasi Alpár
 
ügyelő
Albert Enikő

A bemutató dátuma: 2020. augusztus 01.
A bemutató helyszíne: Gyula, Magyarország

„A diktatúra / nem kivételes állapot, / az a kivételes, ha nincs, / ha nem diktatúra van, / hanem szabad a tér. // Nem arra nincs magyarázat, / hogy miért van diktatúra, / hanem arra, / hogy miért nincs éppen, / amikor nincs, / ha éppen nincs; / de kétlem, / hogy ne volna, / amikor nincs...”
 

Húsz éven át cipeltem magammal ezt a nagyon személyes, tulajdonképpen megoszthatatlan, legalábbis annak hitt történetet, de aztán egyszercsak elért a budapesti Nemzeti Színház fölkérése, és elhatároztam, hogy nem halasztom tovább, előadom, lesz, ami lesz.
Harmadik gyermekünket vártuk 1989-ben és már belátható közelségbe került a szülés ideje, amikor a magzat úgy döntött, mégsem jön a világra. Belehalt édesanyja testébe. Születése előtt feladta, mint Beckett anyaméhben monologizáló, a születést megtagadó, végül  nagypénteken egyenesen a halálba beleszülető másik énje.
Már négy éve saját jogon, és nem csak börtönviselt apám fiaként nyilvánítottak a rendszer ellenségévé, feldúlták otthonunkat, különböző rendőrségi és belügyes szobákba zártak be rövidebb-hosszabb időre, amikor meg kiengedtek, mindenütt a nyomomban voltak.
Gyermekünk éppen karácsonykor érkezett volna a forradalommal együtt, de a mi karácsonyunk akkor nem a születés, hanem a gyermekhalál éve lett. Megszűnt dobogni a szíve, nem rugdalózott többet, leélte el sem kezdett életét – ki érti ezt?
Meg kellett volna születnie, úgy, halva, de erre végképp nem volt hajlandó. Orvosaink meg nem avatkoztak be, a szigorú abosztusztilalomra hivatkoztak, majd a spontán vetélés megoldja a helyzetet, mondták.
De az meg sehogyan sem akart bekövetkezni.
Teltek a napok, szóltunk, tegyenek valamit, de ők a folyosó végén posztoló belügyesre mutattak: nem tehetnek semmit, mondták, én is beláthatom. Egy diktatúra a test felett is uralkodik, nem elég neki a lélek megnyomorítása. Főként a női testet szemeli ki magának, azt alázza meg a legkegyetlenebbül, válogatatlan eszközökkel. Meg a gyermekekét és az öregekét.  
Egy gyönyörű nő mint kétlábon járó koporsó: a borzalmak borzalma.
És akkor elkezdtük visszafelé számolni a napokat. Megtanultam egy szót, szepszis, meg egy szóösszetételt, szeptikus sokk, velem vannak azóta is.
El kellene menned, szépséges kicsi ember, ne vígy magaddal senkit innen, az élők az élőkkel, a holtak a holtakkal.
Pornográfia: ne reménykedj, kedves néző, nem fogod meztelenül látni a színészeket a színpadon.
Pornográfia: ne reménykedj, kedves néző, kizárólag meztelenséget fogsz látni a színpadon, a politikai pornográfia tobzódását.
Pornó: egy fiktív fedőnév. A fedőnév nem fedi el a valóságot: föltakarja és megerőszakolja.
A politikai pornográfia hatálya alól egyikünk sem vonhatja ki magát, a vak is látja, mi történik: nem elég a szavazatunk, sohasem elég, a testünk is kell, a gondolataink, a lelkünk, a hálószobánk. Életünk legintimebb terei sem kivételek, nincs mentség, az ágyban mindig hárman vagyunk, te, a szerelmed meg az ország jóságos vezetője.
Meg kell állni a gyermekeink és gyermekeink gyermekei színe előtt és elmondani a saját történetünket. Kiűzni nyelvünkből, tekintetünkből, érintéseinkből, sejtjeinkból a diktatúrát. Amíg nem tesszük meg, diktatúra-függőségben élünk. Nincs bátrabb tett, mint előállni a gyávaság történetével. 
A magam írta szövegekről mindig kevesebbet tudok, mint a színészek, akik húsukkal-vérükkel-lélegzetükkel kiszakítják a szavakat az elvontságból és valóságos élettel ruházzák fel őket. Nézem az előadást, szerzőből észrevétlenül nézővé válok, mint bárki más, aki ott van velem. Elfelejtem, hogy én írtam a darabot. Nem is tudok elképzelni boldogabb átváltozást.

                    Visky András