A 2026. február 24. március 1. között megrendezett debreceni XVI. DESZKA Fesztivál programjában két, egymással szoros gondolati összefüggésben álló kolozsvári előadás is helyet kapott: ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében az Ifjú barbárok és a Janovics című produkciók.
A két előadás önálló alkotásként is megállja a helyét, ugyanakkor közös szellemi horizonton mozog. Mindkettő a művészet, az identitás és az alkotói szabadság kérdéseit járja körül eltérő művészi életutakon keresztül, mégis egymásra reflektáló módon. A Janovics című előadás deklaráltan az Ifjú barbárok folytatásaként jött létre: alapját Vecsei H. Miklós és Németh Nikolett szövege, valamint az alkotócsapat improvizációi képezik. Az Ifjú barbárok szövegkönyve szintén Vecsei H. Miklós munkája és az alkotói folyamat során született improvizációk eredménye.
Az Ifjú barbárok február 25-én, szerdán este 8 órától látható, míg a Janovics február 26-án, csütörtökön, szintén este 8 órától szerepel a fesztivál műsorán. Az előadások helyszíne: Csokonai Fórum, Kóti Árpád Terem.
„A DESZKA hagyományosan a Csokonai Színház, a Csokonai Fórum és a Vojtina Bábszínház összefogásában valósul meg, és a város közös kulturális vállalásaként minden évben Debrecen meghatározó színházi tereit kapcsolja össze. A fesztivál egyik kiemelt küldetése, hogy a kortárs magyar dráma kerüljön a figyelem középpontjába. A DESZKA nemcsak előadásokat kínál, hanem szakmai találkozóhelyet is teremt: olyan fórumot, ahol szerzők, dramaturgok, rendezők és megvalósítók találkozhatnak, megvitathatják munkáikat és közösen gondolkodhatnak. Ez a szakmai fókusz és közösségi tér a DESZKA Fesztivál egyik legunikálisabb értéke. A színházi előadásokat idén is közönségtalálkozók, szakmai beszélgetések, zenei programok és vetítések kísérik. A részletes programot és a meghívott vendégeket hamarosan nyilvánosságra hozzuk.” – fogalmaznak a fesztivál szervezői.
A kolozsvári közönség az Ifjú barbárok című előadást március 14-én este 7 órától tekintheti meg, míg a Janovics című előadás március 15-én, szintén este 7 órától szerepel műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház Stúdiótermében.
Mindkét előadás már több rangos fesztiválon is vendégeskedett: Az Ifjú barbárok szerepelt a szatmárnémeti 11. Interetnikai Színházi Fesztiválon, a bukaresti 33. Országos Színházi Fesztiválon a székelyudvarhelyi dráMA kortárs színházi találkozón, a Nagyszebeni Nemzetközi Színházi Fesztiválon, a Budapesten megrendezett 10. Színházi Olimpián, valamint a 9. Madách Nemzetközi Színházi Találkozón.
A Janovics című előadás részt vett a bukaresti 35. Országos Színházi Fesztiválon, a budapesti 12. Madách Nemzetközi Színházi Találkozón, a Gyulai Várszínház Összművészeti Fesztiválján, de a szolnoki Országos Színházi Találkozón is szerepelt, ahol a közönségzsűri a Szolnoki Szigligeti Színház díját ítélte oda, míg Gedő Zsolt az előadásban nyújtott sokszínű szerepformálásáért a Színházi Dolgozók Szakszervezetének (SZÍDOSZ) legjobb 35 év alatti színésznek járó Básti Lajos-díját kapta meg.
A Ifjú barbárok című előadás főszerepeit Imre Éva és Szűcs Ervin alakítja, további szerepekben Albert Csilla, Bodolai Balázs, Farkas Loránd, Gedő Zsolt, Tőtszegi Zsuzsa és Váta Lóránd látható, valamint fiatal néptáncosok is közreműködnek az előadásban: András Katalin-Bíborka, Brenner Boglárka, Vincze-Pistuka Hunor, Szőke Kálmán.
Az Ifjú barbárokat élőben kíséri a Tokos Zenekar: Tókos Csongor Attila, Vajas Albert, Szép Gyula Bálint, Szakács Kristóf, Bálint Zsombor.
A Janovics című előadás címszerepét Bács Miklós játssza, további szerepekben Bíró József, Kardos M. Róbert, Albert Csilla, Tőtszegi Zsuzsa, Bodolai Balázs, Imre Éva, Váta Lóránd, Pánczél Lilla, Daradics Hannah, Gedő Zsolt, Kiss Tamás, András Gedeon és Farkas Loránd látható.
A két előadás létrehozásában közreműködött: Csíki Csaba (díszlettervező), Cs. Kiss Zsuzsanna (jelmeztervező), Mester Dávid (zeneszerző), Berecz István (koreográfus), valamint a Janovicsban Németh Nikolett (dramaturg).
Az Ifjú barbárok és a Janovics debreceni vendégszereplésére a jegyek már elfogytak, a kolozsvári előadásokra jegyek a színház jegypénztárában (hétköznap 10 és 14 óra között), valamint online a huntheater.biletmaster.ro weboldalon válthatók.