A Kolozsvári Állami Magyar Színház Tompa Gábor rendezésével, az Én vagyok a szél című előadással szerepel Chișinăuban, a Romániai Nemzeti Színházak Találkozóján. Az irodalmi Nobel-díjas Jon Fosse darabját szeptember 16-án, kedden délután 5 órától a Luceafărul Színházban láthatja a közönség, míg Kolozsváron legközelebb szeptember 20-án, szombaton este 8 órától lesz látható a színház Stúdiótermében.
Az előadás a Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján elnyerte a legjobb előadásnak járó díjat, míg Farkas Loránd a legjobb férfi alakítás díját vehette át A másik szerepének mélyen átélt, míves megformálásért.
A Romániai Nemzeti Színházak Találkozóját először 2015-ben rendezték meg, alapjául a Bukarest, Jászvásár és Chișinău nemzeti színházainak együttműködésére szolgált. A kezdeményezést egy évvel korábban Ion Caramitru, a bukaresti Nemzeti Színház egykori igazgatója és Petru Hadârcă, rendező, a chişinăui Mihai Eminescu Nemzeti Színház igazgatója indította el, aki szilárdan hitt a szabadság és demkorácia értékeiben.
„A két főszerepet Gedő Zsolt és Farkas Loránd alakítja rendkívül érzékenyen, szinte rezdülésszerűen, remek ritmusban. Nem játszanak, hanem léteznek a színpadon, végig egymásra figyelve. Az Asszonyok karában Kali Andrea, Kató Emőke, Kicsid Gizella, Pethő Anikó, Laczó Júlia és Varga Csilla lép színpadra. Hol kórházi ápolók, máskor lebegő angyalok. Anyák, társak egyszerre. Gyengédségük enyhíti a fájdalmat. Törődésük segít elviselni az elviselhetetlent. Leképezik a hétköznapiság praktikus fegyelmét és a fantázia, az álom szabad, önfeledt repülését.” – írta az előadásról Balogh Gyula.
Az előadás két főszerepét Gedő Zsolt és Farkas Loránd alakítják, az Asszonyok karának tagjai: Kali Andrea, Kató Emőke, Kicsid Gizella, Laczó Júlia, Pethő Anikó és Varga Csilla.
A produkció létrehozásában közreműködött: Bocskai Gyopár díszlet- és jelmeztervező, Györgyjakab Enikő koreográfus, Boros Csaba zeneszerző, Groza Romeo fénytervező, valamint András Zsolt korrepetítor. Az előadás Domsa Zsófia magyar nyelvű fordításának felhasználásával készült.
Az előadás a Colombine Teaterförlag, Stockholm és a Mayer-Szilágyi Színházi Ügynökség, Budapest engedélyével jött létre.
Az Én vagyok a szél chișinăui szerepelésére a jegyek reuniune.md oldalon, míg a kolozsvári előadásra jegyek a színház jegypénztárában kaphatók (hétköznap 10 és 14 óra között), valamint online a huntheater.biletmaster.ro weboldalon válthatók.