A nagyszebeni Radu Stanca Nemzeti Színház vendégjátéka Kolozsváron

Február 27-én, csütörtök este 8 órától látható a Kolozsvári Állami Magyar Színház nagytermében a nagyszebeni Radu Stanca Nemzeti Színház Edward Albee: Nem félünk a farkastól című előadása, Andrei és Andreea Grosu rendezésében. A produkció szereposztását Ofelia Popii Marius Turdeanu, Cezara Crețu és Horia Fedorca alkotják. A kolozsvári előadás a BRD – Groupe Société Générale által támogatott Kiáltvány a párbeszédért turné során érkezik Kolozsvárra. A február 16. – március 8. között zajló turné állomásai: Târgu Jiu, Bukarest, Brăila, Galați, Marosvásárhely, Kolozsvár és Nagyszeben.

„Az Andrei és Andrea Grosu rendezte Nem félünk a farkastól kifogástalan előadás, egyszerű megoldásokkal, kerüli a fölösleges hatásvadászatot, s olyan aprólékosan épül fel a színészi játék köré, mint egy mandala a homokban. A színpadról áradó érzelmekkel telített hangulat forrása a tehetség és a profizmus találkozása a „Minőség” utcájában. Ha egy értékes szöveg rátalál arra az alkotógárdára, amely képes a megfelelő színpadi kifejezési formát megtalálnia hozzá, akkor ezt az élményt sokáig megőrizzük majd színpompás örömeink szelencéjében” – írta Alina Epîngeac az Amfiteatru c. folyóiratban.
 

Nem félünk a családi kötelékektől?

Nem félünk a társkapcsolatoktól?

Nem félünk az élettől túlságosan elfáradt nőktől és férfiaktól?

Nem félünk a felszínes szívélyességtől?

Nem félünk az őszinteségtől?

Nem félünk az „ártatlan” játékoktól?

Nem félünk Marthától és George-tól? Sem a vendégeiktől, Nicktől és Honey-tól, akik nem is sejtik, milyen éjszaka vár rájuk? Nem félünk az anyáktól és az apáktól? Sem a fiaktól, akik hiányoznak? Hát az ő éjszakáiktól, amikor alkoholban úsznak? Nem félünk a maró reagálásoktól, amelyek a velőnkig „belénk harapnak”?
 

A Kiáltvány a párbeszédért címet viselő országos turné a nagyszebeni Radu Stanca Nemzeti Színház projektje, amely a Nagyszebeni Nemzetközi Színházi Fesztivál és a nagyszebeni Lucian Blaga Tudományegyetem Színházművészeti Karának együttműködésével jött létre, a BRD – Groupe Société Générale támogatásával. A turné 2020-ban ötödször kerül megrendezésre; előző kiadásai során bemutatott előadások: Antisocial [Antiszociális], rendező: Bogdan Georgescu (2015), #minor [#kiskorú], rendező: Bogdan Georgescu (2016), Familii [Családok], rendező: Eugen Jebeleanu (2017), Perfect compus [Befejezett múlt], rendező: Alexandra Badea (2019).

Az előadásra jegyek vásárolhatók a színház jegypénztárában és online, a www.biletmaster.ro honlapon.