Harag György a Magyar Zene- és Színművészeti Konzervatórium (később Magyar Művészeti Intézet) hallgatójaként, 1947-ben, 22 évesen mint színész szerződik a Kolozsvári Állami Magyar Színházhoz, 1949 márciusától szeptemberig pedig Méliusz József és Kovács Dénes mellett tagja a színház igazgatóságának. Gyorsan változó, alakuló időszak ez a második világháború utáni romániai politikai és művészeti életben. A színházat 1945-ben államosítják, teljeskörű állami fenntartású – és az ország vidéki állami román színházaival egyenlő státuszú – intézménnyé csupán az 1947-es új színházi törvény értelmében válik, amely az anyagi biztonság mellett az egyre inkább központosított ideológiai felügyeletet is magával hozza. Néhány hónappal később a népköztársasággá alakult Romániában a minden területre kiterjedő szovjetizálás egyik sarokköveként a szocialista realizmus lesz a művészi alkotás egyetlen elfogadott módszere.

Harag első rendezése a kolozsvári színházban a Platon Krecset, Alkeszandr Kornejcsuk ukrán író drámája, amely nem csak témájában, de kollektív munkamódszerében is megfelelt a szocialista realista elveknek. Az 1949. január 29-én bemutatott előadáson a színház fiatal tagjai próbaidőn kívül kezdtek el dolgozni, a Világosság cikke szerint a rendezőt is maguk választották ki maguk közül.[1] „Valóban kollektív munkát végeztek. Fiatal rendezőjük (Harag György) és idősebb tanácsadójuk (Senkálszky Endre) vezetésével alapos előtanulmányokat folytattak. Együtt néztek meg szovjetfilmeket, együtt beszéltek meg szovjetregényeket, közösen elemezték a darab mondanivalóját”,[2] számol be az Utunk. Az említett új színházi törvény bevezetése után a színházi munka átalakult. A gazdaság tervszerűsítésével egy időben a színházak működését is egy-, illetve ötéves tervekbe kellett foglalni, termelői ülések, viták, kritikai és önkritikai rituálék, cenzori megtekintések előztek meg egy-egy bemutatót. A színészeknek ideológiai szemináriumokon kellett részt venniük, az irodalmi titkárok feladata volt ezeket megszervezni, majd felügyelni és ellenőrizni a színészek fejlődését. A filmnézés vagy regényolvasás kevésbé szabadidős tevékenység, mint inkább az ideológiai nevelés eszköze. Kolozsváron 1948 és 1952 között Jordáky Lajos az irodalmi titkár, aki a társulat tagjainak ellenőrzésére, havi munkájuk felmérésére – és nem mellékesen azért, hogy pontos adatokat gyűjtsön a Román Munkáspárt Kolozs megyei bizottságának, illetve a minisztertanács mellett működő Művészeti Bizottságnak küldött beszámolóihoz és jelentéseihez – kérdőívet állít össze. Bár nem minden színész tölti ki ezeket egyforma alapossággal és sok a megválaszolatlanul hagyott kérdés vagy rövid, semmitmondó, a kor állandósult szókapcsolatait ismétlő válasz, ezek a források mégis sajátos betekintést nyújthatnak a színház működésének hétköznapjaiba.

Harag havi kérdőívei azt mutatják, hogy rendszeresen és sokat olvas, az elvárt ideológiai könyveket és szépirodalmat egyaránt, és gyakran részletez egy-egy filmet, ami hatással volt rá. Szinte lehetetlen szétszálazni az elvárt és a személyes véleményeket, a formalizált nyelv mögött a személyes hangot, amikor egy-egy előadás szocialista realista megoldásait, az osztályharc megjelenítését és a szovjet hős erényeit taglalják a színészek, ezeken túl azonban időnként egymás alakításait is értékelik – az irodalmi titkár Jordáky pedig minden egyes színész munkáját. Harag kérdőívei végére gyakran írja oda, hogy „igen sokat fejlődik”; „Sokat olvas. A szépirodalmat meglehetősen rendszeresen. Az ideológiát elhanyagolja”; „Ideológiailag és irodalmilag a legkomolyabb fejlődésen ment keresztül. Ezzel azonban egyáltalán nincs arányban színészi fejlődése. Sőt – ezen a területen teljes a megtorpanás.”

1950. február 8-án mutatják be Jordáky rendezésében Gorkij Vassza Zseleznova drámáját, segédrendezője Harag. Az előadás, címszerepben Poór Lilivel, sikeres, viszont a kritikákban a segédrendező láthatatlanná válik. Néhány hónappal később azonban Harag rendezőként tűnik fel – és első rendezésével ellentétben ezúttal nem kizárólag a társulat fiatal színészeivel dolgozik. Bruckstein Lajos/Ludovic Bruckstein Munkácson született és Máramarosban nevelkedett zsidó író jiddisül megjelent – és a bukaresti Állami Zsidó Színházban ekkor már bemutatott – drámáját, az Éjszakai váltást viszi színre. Az 1950. május 3-án bemutatott darab az auschwitzi haláltábor tapasztalatait dolgozza fel – a szerző Bruckstein és a rendező Harag egyaránt ennek a lágernek (is) a túlélői – a Sonderkommando nézőpontjából. Ennek a javarészt zsidó foglyokból álló egységnek az volt a feladata, hogy elégessék meggyilkolt társaikat. Az Éjszakai váltás Sonderkommandója fellázad és felrobbantja az egyik krematóriumot.

A helyi sajtó, azon túl, hogy a szocialista realista kritikai elvek szerint az osztályharc, az antifasizmus és az antiimperializmus felől keretezte az előadást, kiemelte a fiatal rendező érdemeit. Az Utunk szerint „[a]z előadás sikerét elsősorban az alapos, – bár nem minden szempontból körültekintő –  rendezői munka biztosította. A rendező az egyes szerepek helyes ideológiai értelmezésére, a túlzásra igen sok lehetőséget nyújtó darab színrehozatálánál a legtöbb helyen sikeresen elkerülte a naturalista elhajlások veszélyét. A fiatal rendező, Harag György munkájának ez feltétlen nagy érdeme. Néhol azonban egyes jeleneteket – a naturalizmustól tartva, – nem merte eléggé színezni, élményszerűvé tenni, élettel megtölteni – (pld. a láger-jelenetek közül a második és negyedik képet), és így ezek a képek egyhangúvá, szürkévé, teljesen színtelenné váltak.”[3] A Világosságban megjelent kritika szerint, „[a] rendező (Harag György) csekély kivétellel erőteljesen, reálisan, tisztán hozta ki a darab leglényegesebb politikai és ideológiai mondanivalóját.”[4] Az Igazság kritikusa szintén kiemelte, hogy „[j]elentősen hozzájárult a sikerhez a dráma színvonalas rendezése és előadása is. Harag György, akinek ez volt első önálló rendezése, elmélyült, komoly munkát végzett.”[5]

Színházi kollégái közül többen 1950. május havi kérdőíveikben is kiemelik Haragot az Éjszakai váltás kapcsán. Jordáky röviden és tárgyilagosan fogalmaz: „[a]z előadás jó. Harag György rendezői felfogása ideológiailag és művészileg is nagyjából jól oldja meg a kérdéseket.” Márton János színész a kollektív munkát értékelte: „[a] darab sikerének egyik tényezője a színészek és a rendező kollektív munkája volt. A rendező minden problémát a kollektívával közösen oldott meg. Tapasztalatával és felkészültségével vezetője volt a kollektívának a darab színrehozatalában.” Lohinszky Loránd pedig a rendezőt dicséri: „Harag György tehetséges rendezőnek ígérkezik. Vannak igen jó elképzelései és meglátásai, azonkívül a rendezői módszere is igen jó. Tud bánni a színészekkel.”

Kolozsvárról való távozásáig, 1954-ig, több előadás rendezője (az 1952/1953-as évadban Háy Gyula: Az élet hídja; Gyakonov: Házasság hozománnyal; C. Constantin–Adrian Rogoz: Martin Rogers felfedezi Amerikát; az 1953/1954-es évadban Alekszandr Kornejcsuk: Ukrajna mezőin) vagy segédrendezője (1952/1953-ban Kiss László–Kováts Dezső: Vihar a havason). A szovjetizálás időszakának termelési logikájában minden évad végén minden színész munkáját röviden összegezte (román nyelven) az irodalmi titkár. A Haraghoz kapcsolódó dokumentumok megerősítik, hogy rendezői ambíciója és tehetsége tűnt ki leginkább az első évektől kezdve: „[s]ikeresen dolgozott rendezőként és azt gondoljuk, ezen a területen tehetségesebb”; „[ú]tja egyre inkább a rendezés felé vezet”, sommázzák.

Szabó-Reznek Eszter