A Kolozsvári Állami Magyar Színház
Én vagyok a szél című előadása meghívást kapott Olaszország egyik legjelentősebb színházi intézménye, a Teatro di Roma 2026/2027-es évadába. Jon Fosse Nobel-díjas norvég drámaíró művét
Tompa Gábor rendezésében 2026. november 25. és 29. között öt alkalommal láthatja a római közönség.
Az előadás a Teatro di Roma következő évadának nemzetközi programjában kapott helyet, amely a kortárs európai színház kiemelkedő alkotásait és meghatározó művészeit mutatja be az olasz közönség számára. A Il Teatro è VITA (A Színház az ÉLET) mottóval meghirdetett 2026/2027-es évad több mint kilencven produkciót vonultat fel, és különleges jelentőségét adja, hogy a római színházi élet egyik fontos helyszíne, a Teatro Valle tizenkét év után ebben az évadban nyitja meg újra kapuit.
A Teatro di Roma Olaszország egyik legjelentősebb színházi intézménye, amely több játszóhelyet – köztük a történelmi Teatro Argentina, a kortárs előadásokat befogadó Teatro India és a nemrég újranyitott Teatro Valle színházat – fog össze, és évadról évadra a kortárs európai színház kiemelkedő alkotóit látja vendégül. A meghívás ezért nemcsak jelentős nemzetközi bemutatkozási lehetőség, hanem egyben a kolozsvári előadás művészi értékének fontos szakmai visszaigazolása is.
Az Én vagyok a szél bemutatójára 2025 februárjában került sor a Kolozsvári Állami Magyar Színház Stúdiótermében. A produkció azóta több rangos szakmai elismerésben részesült: 2025-ben elnyerte a Kisvárdai Határon Túli Magyar Színházak Fesztiváljának fődíját, 2026-ban pedig a Román Színházi Szövetség (UNITER) díjain három kategóriában is jelölést kapott. Bocskai Gyopár a Legjobb díszlet- és jelmeztervező, Boros Csaba a Legjobb eredeti zene, Groza Romeo pedig a Legjobb fényterv kategóriájában szerepelt a jelöltek között.
Jon Fosse különleges atmoszférájú drámája két ember végső utazásának történetét meséli el. Az előadás két főszerepét Gedő Zsolt és Farkas Loránd alakítják, az Asszonyok karának tagjai Kali Andrea, Kató Emőke, Kicsid Gizella, Laczó Júlia, Pethő Anikó és Varga Csilla.
A produkció alkotócsapatának tagjai: Bocskai Gyopár díszlet- és jelmeztervező, Györgyjakab Enikő koreográfus, Boros Csaba zeneszerző, Groza Romeo fénytervező, valamint András Zsolt korrepetítor. Az előadás Domsa Zsófiamagyar nyelvű fordításának felhasználásával készült.
Az Én vagyok a szél római vendégjátéka tovább erősíti a Kolozsvári Állami Magyar Színház nemzetközi jelenlétét, és újabb rangos állomással gazdagítja az előadás eddigi sikeres hazai és külföldi pályafutását.