Imre Éva és Visky András Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjban részesül

A magyar kultúra napja alkalmából 2023-ban tizenegyedik alkalommal osztotta ki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjakat.
Imre Éva színművész előadóművészet, míg Visky András irodalom kategóriában részesült elismerésben.

A díjazottak a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten vehetik át a díjakat.

Szívből gratulálunk a díjazottaknak!

Imre Éva színésznő. Mennyi színe és hangja van: mennyire magától értetődően könnyed, észbontóan vonzó, kortársian személyes, éterien elérhetetlen és félelmetesen, erősen szilárd tud lenni! Képzeljük ezekhez a próbákon kifejtett erőt, kísérletezést, zsákutcákat, kereséseket, napi munkát, folytonosan edzésben tartott testet, lelket. Így olyan szereplistát állíthatunk fel, ahol főszerep és mellékszerep remekül megférnek egymás mellett. Elementáris művészi hatású szerepalkotásai a Rebekka West, Lulu, egy letűnt világ femme fatale-ja, az üde Varja, az androgün Mercutio, a férfi-fantáziák álma-Jessica, mind klasszikus drámatörténeti alakok. A kortárs színpadi alakformálásai hasonlóan erőteljesek: az ördögien-angyalian akaratos gyermek Margarita infánsnő, a hétköznapian ismerős Hilda, a visszahúzódó zongoraművész-zseni Barbár B. Kiemelkedő női alakításai szemlézése helyett egy férfi-szerep alkotását emelem ki, elsősorban azért, mert jelenleg ez a színház műsorán van és jól mutatja bámulatos átalakulási képességeit.

(Részlet a Bartha Katalin Ágnes által írt laudációból)

Visky András író, drámaíró, dramaturg költő. Visky András regénye (Kitelepítés) erős a szó leggyöngédebb értelmében, erre a regényre vártunk az Egy dadogás története óta, és nem csupán azért, mert sorai mögött felcsillan halványan egyfajta „irracionális remény”, ahogy Balázs Imre József írja, és nem is azért, mert nem nevet ki, amikor megpróbálok hinni…; nem tudok olyan kortárs erdélyi regényről, amely az utóbbi néhány évben egyszerre ennyi olvasót szólított volna meg ilyen rövid idő alatt, tartózkodom attól, hogy szenzációnak nevezzem, mert úgy érzem, az a szó egy másik könyvről szólna, ehhez kevés, de mondjátok meg ti, minek nevezzem azt a könyvet, amiről mind hallottunk Erdélyben és Magyarországon, Vajdaságban és Felvidéken, amit szilárd romániai történelmi vonatkozásai ellenére mindenhol másképp és mégis hasonlóan olvasnak, ami úgy beszél az erdélyi történelem legborúsabb eseményeiről, hogy nem hagy minket magunkra a sötéttel.

(Részlet a Mărcuțiu-Rácz Dóra által írt laudációból)