2019. 10. 04

Kolozsváron az UTE FEST – Az Európai Színházi Unió 18. fesztiválja

Az Európai Színházi Unió fesztiváljának legutóbbi, 2008-as kiadásának megszervezését követően, 11 év szünet után ismét a Kolozsvári Állami Magyar Színház lesz a rangos esemény házigazdája. Az UTE FEST – Az Európai Színházi Unió 18. fesztiválja idén november 19-30. között kerül megrendezésre Kolozsváron.

Az Európai Színházi Unió (UTE – L’Union des Théatres de l’Europe) 1990-ben alakult Giorgio Strehler rendező, a milánói Piccolo Teatro legendás igazgatója és Jack Lang francia politikus, művelődésügyi miniszter, majd tanügyminiszter kezdeményezéseként. A jelenleg 34 tagot tömörítő szervezetnek a Kolozsvári Állami Magyar Színház 2008-ban lett tagja, Tompa Gábort, a színház igazgatóját pedig 2018 májusában az Unió budapesti közgyűlésén a szervezet elnökévé választotta.

A színházakat és színészeket egyesítő Unió elősegíti az újító jellegű, nemzetek közötti színházi együttműködést és tapasztalatcserét. Alapvető céljai közé tartozik az európai kulturális örökség megőrzése és továbbörökítése azáltal, hogy fórumot biztosít nemzetközi produkciók számára, támogatja a fiatal művészek egyéni és közös munkáját, találkozásaikat tapasztaltabb szakemberekkel, valamint részvételüket a politikai és társadalmi problémákat kritikusan elemző projektekben.

A november második felében sorra kerülő 12 napos fesztiválon 15 tagszínház, illetve egyéni tag előadása lesz látható, olyan nagyszerű alkotók előadásai, mint Armin Petras, Gabriele Vacis, Simos Kakalas, Andrei Șerban, Giorgio Barbiero Corsetti, Marco Solari és Alessandra Vanzi, Boris Liješević, Yannis Leontaris, Nuno Cardoso, Frank Hoffmann, Botond Nagy, Silviu Purcărete, Margarita Mladenova, Tompa Gábor, Sinkó Ferenc, Michal Dočekal, Klim Kozinsky, Eszenyi Enikő, Yvonne Jansen és Rafael Sanchez.

A UTE FEST – Az Európai Színházi Unió 18. Fesztiváljának programja ITT olvasható, további információk az előadásokról a fesztivál hamarosan induló honlapján lesznek elérhetőek.

Az UTE FEST főtámogatója a Kultúra és Nemzeti Identitás Minisztériuma, Magyarország Kormánya, valamint Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa.

Az előadásokra a jegyárusítás október 8-án kezdődik a színház jegypénztárban, valamint online a www.biletmaster.ro oldalon.

A fesztivál szervezői fenntartják a műsorváltoztatás jogát.