Lucian Ban és Alex Harding jazzkoncertje

Dark Blue – Albumbemutató koncert

2019. május 21.

Stúdió

Az amerikai Alex Harding, akit a kortárs jazz egyik legnagyobb baritonszaxofonosának tartanak, Lucian Ban, román származású New York-i zongorista közreműködésével mutatja be legfrissebb, DARK BLUE című albumát.

Alex Harding körülbelül két évtizede játszik együtt Lucian Ban zongoristával, aki a 90-es évek végén költözött New York-ba. Ez idő alatt  több zenekart alapítottak, számos albumot adtak ki saját nevük alatt, és több száz koncertet adtak az Atlanti-óceán mindkét partján. Zenekaraik – a Lumination Ensemble, a Lucian Ban & Alex Harding Quintet, a Tuba Project, a Somethin’ Holy kettős – nagy sikereket arattak a szakmai sajtó és a közönség köreiben. 2003-ban az Alex Harding & Lucian Ban kvintett és vendégük, Barry Altschul hírneves dobos, elnyerték az All About Jazz NYC című lap által az év legjobb koncertjének odaítélt, Best Show of The Year díjat, olyan legendák társaságában, mint Joe Lovano vagy Cecil Taylor. 2006-ban Alex Harding és Lucian Ban megalapította a Tuba Project-et, amelynek főszereplője a nagy jazz-tubás, Bob Stewart volt. 2009-ben Alex Harding közreműködött Sam Newsome és Lucian Ban The Romanian-American Jazz Suite című albumán is.

A DARK BLUE egyedülálló ötvözetét nyújtja a kompozícióknak és improvizációknak, rávilágít a 21. századi jazz irányzataira, miközben ihletet merít a hagyományos jazzből, a blues-ból és az európai kamarazenéből.

Az avantgárd blues-októl a free balladákig, amelyek Archie Shepp és Sun Ra közös játékára emlékeztetnek, a spontán improvizációktól az eredeti darabokig, a DARK BLUE egy művészileg beérett kettős munkája, akik nagyon jól megértik egymást a modern jazz nyelvén.