A pornokrácia kifejezés a 10. században élt pápák 60 évre kiterjedő erkölcstelen időszakára utal. Ekkor a római egyházi-világi főhatóságok helyett lényegében a szeretőjük kezében volt a hatalom. Páskándi Géza regénye, és az ebből létrejött előadás a Bizánci Birodalom bukásának korában játszódik, és a kommunizmus végnapjait, valamint a romániai forradalmat idézi meg. A ESziK vagy isszák? találkozókon többek között megpróbáljuk megismerni e történet szereplőit, valamint azonosítani az őket hajtó mániákat és az őket érő kísértéseket.
Az ESziK vagy isszák? az igazi találkozások helye, van benne ismerkedés, gondolkodás, egymásra figyelés, önfeledt játék, színház, sok kacagás, komoly vallomás, elmélyülés pár helyzetben és önismeret. De mindez csak lehetőség és semmi sem kötelező.
Meghívottunk Bogdán Zsolt színművész.
Az tárgyalt témák pedig: Kísértések, mániák.
Várjuk tehát felnőttek (köztük egyetemisták) jelentkezését az ESziK vagy isszák? programra, amely a következő időpontokban valósul meg:
· Felkészítő: február 17-én, hétfőn, 18 órától a színház próbatermében
· Pornokrácia előadás: február 19-én, szerdán 19 órától a színház nagytermében
· Feldolgozó: február 20-án, csütörtökön 18 órától a színház próbatermében
A helyek korlátozottak, és jelentkezés sorrendjében telnek be.
Részvételi díj kivételesen és kedvezményesen: a teljes jegy ára, 60 ron.
Érdeklődés, jelentkezés Kocsis Tünde színházpedagógusnál a tunde.kocsis@huntheater.ro címen, avagy a 0743-341781-es telefonszámon.
Jelentkezési határidő: február 17, hétfő 16 óra.
(A felnőttek terheltségére való tekintettel, lehetőség van a „kétlépcsős” részvételre is: részt lehet venni csak felkészítő-előadás, vagy „csak” előadás-feldolgozó programrészeken, viszont örülünk, ha lesznek résztvevők, akik mindhárom találkozáskor jelen lesznek.)