Livingroom No. 24 & LaczóJuli Sava-borsa

2024. október 18.

Emeleti előcsarnok

22.30

 

„Nehéz Tamásról tömören bármit is megfogalmaznom, hiszen a végtelenségig tudnék írni róla: arról, hogy milyen volt, amikor megismerkedtünk, hogy hogyan dolgozott az egyetemen, miként játszott és mennyit fejlődött. Hogy miként használta fel a főiskolai évek alatt előzőleg szerzett tapasztalatait, hogyan szólt a zene a lelkéből, hegedű, zongora vagy a saját hangja tolmácsolásában. Hogy milyen hittel játszotta Orlandót vagy Tybaltot. Hogy hogyan léptünk ki az egyetem kapuján, és indultunk el a nagyváradi Szigligeti Színházba, hogy ott a kortárs és a klasszikus darabok sokaságában csillogtassa meg színészi kvalitásait. Hogy mik voltak a bizonytalanságai, s hogyan fordította őket bizonyosságokká. Hogy a millió átbeszélt éjszakán keresztül hogyan tárult elém az a Tamás, akit ma az egyik legszorosabb és legjobb barátomnak mondhatok. Emlékszel, mondtam is egyszer neked, hogy a családomon kívül te vagy az egyik olyan ember, aki a legközelebbről követte végig az elmúlt 11, 12 évemet, s én meg a tiedét. Ezért vagyok zavarban a tömörítéssel... S ezzel a baráttal szépen átlépdeltünk a Kolozsvári Állami Magyar Színház színpadára, hogy ott negyedszerre legyünk játszótársak. Akkor még nem is sejtettük, hogy hányszor leszünk még partnerek, így arról is sokat tudnék írni, hogy ki ő a kolozsvári színpadon. Hegedülő, kötélmászó szerelmes Rómeó? Kemény motoros ruhába bosszútól fűtött Oresztész? Cselédlányokat hódító, félénkségét magabiztossággal leplező nemes úrfi? Házasodni vágyó zsidó fiú? S ez csak egy pár egymástól szögesen eltérő szerep-kabát, melyeket magára ölt, mely kabátokat hittel, érdeklődéssel és alázattal szab, s a munkabírás cérnájával varr össze, hogy a közönség estéről-estére valami újat kapjon. Hogy is lehetne mindezt összefoglalni?

Talán ezt a feladatot átruházom rád. Meséld el a mikorokat, a holokat, adj választ a hogyanokra és miértekre s engedd meg, hogy betekintést nyerjünk egy-másfél órára az életedbe s szeretettel hallgassunk történeteket rólad.”

Román Eszter

Meghívott: Kiss Tamás
Házigazdák: Román Eszter és Bodolai Balázs
Főz: Laczó Júlia
Kukták: Orbán Attila és Vindis Andrea
Zenélnek: Balla SzabolcsKiss DávidKiss TamásDubován Viktor, Vida Ferenc és Farkas Loránd
Látvány: Bocskai Gyopár
Plakát / Grafika: Benedek Levente