A kiállítás a korszakalkotó színházi rendező, Harag György életművét mutatja be az általa rendezett fontosabb színházi bemutatók fotóival, archív anyagokkal, baráti levelekkel. A vándorkiállítás ez alkalommal a neves művész életművének egyik legkiemelkedőbb állomásához, Kolozsvárra érkezik. Abba a teátrumba, amelyhez 1947 óta kötődött, ahol legjelentősebb előadásait, többek közt Sütő András korszakos drámáit állította színpadra.
A megnyitón az MMA Kiadó gondozásában megjelent két kötettel az Át akarta ölelni az egész világot – Harag György színháza című album, és az Egy európai Kolozsváron című szöveggyűjteménnyel is megismerkedhetnek az érdeklődők.
Szervező: Magyar Művészeti Akadémia, 2020