Ernesto Anaya

Las Meninas

Magyar nyelvre fordította: Horváth János Antal

Online jegyvásárlás:

május
27
hétfő
20:00
június
5
szerda
20:00

Stúdióelőadás a nagyszínpadon
RO
14+
1h 50'

Velázquez
Szűcs Ervin
 
Margarita infánsnő
Imre Éva
 
Maribárbola
Sinkó Ferenc
 
Menina 1
Kicsid Gizella
 
Menina 2
Kató Emőke
 
Kórus
Vindis Andrea
Farkas Loránd
Laczkó Vass Róbert
Marosán Csaba

rendező
Andrei Măjeri
 
díszlettervező
Irina Chirilă
 
jelmeztervező
Lucian Broscățean
 
hangterv
Adrian Piciorea
 
zenei vezető
Incze G. Katalin
 
illusztrációk, lenyomatok
Keszeg Ágnes
 
kiegészítők
Diana Flore
 
rendezőasszisztens
Fogarasi Alpár
 
digitális nyomtatás
Westiment
 
ügyelő
Böjthe Pál
 
a jelmeztervező asszisztense
Carmen Cherecheș
 
színpadi mozgás
Bordás Attila
 
vívás
Habala Péter
 
fény
Maier Sándor
 
hang
Makai András

A bemutató dátuma: 2019. március 29.

Ernesto Anaya Las Meninas [Az udvarhölgyek] című drámája – melyet a Kolozsvári Állami Magyar Színház tehetséges színészeinek nagyszerű előadásában láthatunk – a művész létállapotáról szól, párhuzamba állítva a Spanyol Aranykort és a posztmodern korszakot. Mindkettőre érvényes, hogy „a világ egy kép”, és „a kép minden”. A szöveget nagyon eredeti szerkezet és formabontó mechanizmusok jellemzik.

Egy olyan történelmi közegben, melyet átsző a fikció, és amely hanyatlása előtti csúcspontját éli, az elképzelhető legnagyobb hóbort a halhatatlanság utáni vágy. Úgy tűnik, egy zseniális festmény az egyetlen kiút. Csakhogy a főhős – és mindenki célpontja –, Diego Velázquez szerint másképp kell kivívni az utókor tiszteletét. Lemond festői állásáról (ezt akkoriban nem tekintették művészetnek) és komoly munkát keres; a palota intézője lesz, ahol aztán évekig várja, hogy valami fontos feladatot kapjon. Az infánsnő és társai arra vágynak, hogy megörökítsék őket egy festményen, amely „szebb legyen a Mona Lisánál”. Így aztán a két világnézet folyton összeütközésbe kerül, hol tragikus, hol komikus, hol meg parodisztikus hangulatban.

A két szexuálisan éretlen lány, akikben erotikus ábrándokat ébreszt az Inkvizíció; a lecsúszott hercegnő, aki halálugrásaival a teljes abszolutizmust idézi meg; az álruhás törpenő jóslatai, de mindenekelőtt a királyi udvarban eluralkodó üldözési mánia, dominószerűen generálják a tréfás helyzeteket, amelyek végül felélesztik a zseniális festőben az ihlet lángját. Zsarolás, besúgás, befolyással való üzérkedés, szertartások és varázslások – minden eszköz bevetésre kerül. A rendezés szokatlan szereposztással és üres színpadtérrel dolgozik. A rabszolgák és uraik, akik mindegyre szerepet cserélnek, valamennyien idomtalan alakokat ábrázolnak. Mi pedig ott vagyunk közöttük, és ők folyamatosan faggatnak, tükröznek, provokálnak bennünket.

„Minden csak újrajátszott halál, egy utazás a kihalás, a vég felé.”

Andrei Măjeri