A Színház Dokumentációs Tára Kolozsváron, a Croitorilor u. 15 szám alatt található. A gyűjtemény kezelője és rendszerezője dr. Salat-Zakariás Erzsébet.
A Dokumentációs Tár a Kolozsvári Állami Magyar Színház életére vonatkozó különféle dokumentumokat, fényképeket és emléktárgyakat, valamint a színházi élethez kapcsolódó szakkönyveket, folyóiratokat tartalmaz. Az állomány tehát értelemszerűen napról-napra gazdagodik.
1. Színművek
A Dokumentációs Tár legnagyobb állománya a színdarab-állomány (mintegy 7000 példány), melynek jelentős hányada a színházban játszott darabok szövegkönyve. Ezek közt súgópéldányok, ügyelő példányok és rendezői példányok is vannak. Néhányukban színpadkép-rajzok vagy szereposztások is fennmaradtak.
A legrégebbi, évszámmal ellátott szövegkönyv 1817-ből való. Czigler munkáját, A pártosság dühe vagy a vallás ereje című néző játékot 5 felvonásokban Nagy István fordította. A darabot merített papírra másolták, szereposztás-utalásokat tartalmaz. A példányon Kolozsvári Nemzeti Színház pecsétje van, valamint a Pósáé 1851 megjegyzést viseli.
Időben a következő évszámot viselő szövegkönyv 1818-ból maradt meg. A megszelídíttetett viszálkodó vagy második Gaszner című vígjátékot Shakespeare után fordította németből Shener György, a tekintetes Csongrád és Csanád vármegyék földmérője. A mű 2 példányban maradt meg, mindkettő merített papírra másolva, egyik közülük a Pósáé megjegyzést viseli.
Egy kisebb egységet a Színház által meghirdetett pályázatokra beérkezett darabok, illetve különféle szerzők által a Színháznak eljuttatott kéziratok alkotnak.
A legrégebbi kéziratokból néhány itt megtekinthető.
Janovics-könyvtár néven tartjuk számon azt az 597 példányból álló, körülbelül 3.000 színművet tartalmazó gyűjteményt, mely a színházunk nagy egyénisége, a színész-rendező és igazgató dr. Janovics Jenő hagyatékából származik. A sajátosan kötött kötetek mindegyike tartalmazza Janovics ex libris-ét.
2. Szakkönyvek
A szakkönyvek a színház történetével, általános színháztörténettel, kosztümtörténettel, drámaelmélettel, színpadtechnikával, foglalkozó kötetek. Ezek mellet különféle irodalmi munkák is találhatók a könyvtárban. A legrégebbi szakkönyv egy német nyelvű öltözettörténeti munka, 5 kötetben, színes illusztrációkkal: Robert von Spalart: Versuch über das Kostum (Esszé az öltözetről). Bécsben nyomtatták, az első kötetet 1796-ban, a többit sorban 1797, 1798, 1800 és 1801-ben adták ki. A szakkönyvek száma 2.500.
3. Dokumentációs dossziék
1950-es évek elejétől kezdődően (1953) a Színházban bemutatott előadásokról több-kevesebb rendszerességgel dokumentációs dossziék készültek. Ezek tartalmazzák az előadás műsorfüzetét, szereposztását, fotóanyagát, az előadásról megjelent sajtó-visszhangot, elvétve díszlet- és/vagy jelmezterveket, ritkán a darabról írott referátumot, illetve a művészeti tanácsban történt megvitatásának jegyzőkönyvét, valamint plakátját. A 60-as70-es években az előadásokról külön albumocskákban elhelyezett fényképsorozatok készültek.
4. Plakátok, színlapok
A legrégebbi plakát 1822-ből maradt fenn. A Kolozsvári Nemzeti Játszó Társaság Udvarhellyi színjátszó különös hasznára adta elő Kisfaludy Károly új eredeti hazai drámáját, Stibor vajdát vasárnap, 1822. március 17-én este egyfertály 7-től 9 óráig.
A következő legrégebbi plakátok 1836 januárjából vannak, Hauzer Gáspár, vagy ne vigy minket a kísértetbe, illetve Házassági jelenetek, vagy a fontos csizmatalp című darabok előadását hirdetik. Az 1840-es esztendőből több plakát is fennmaradt, majd 1877. május 9.-től csaknem folyamatosan megőrződtek az évadokat kísérő plakát-gyűjtemények.
A plakát-különlegességek közt megtalálható a Farkas utcai Nemzeti Színházban tartott utolsó előadásra (1906. szeptember 7-én) és az akkor felavatott Hunyadi-téri Színházban tartott első előadásra (1906. szeptember 8-án) hívó plakát, a Farkas utcai színházban tartott utolsó, Jászai Mari vendégjátékával kitüntetett Bánk bán előadás plakátja (1906. június 17-én), vagy az erdélyi színészet megalakulásának 125-ik évfordulóján, 1917. nov. 11-én megtartott Díszelőadás plakátja.
A fent említett plakátok megtekinthetők itt.
Színlapok 1822-1874 között
Színlapok 1877-ből
Színlapok 1879-ből
Színlapok 1880-ból
Színlapok 1881-ből
Színlapok 1882-ből
Színlapok 1883-ból
5. Színházi folyóiratok
A színházi élettel foglalkozó folyóiratok közül a következő régi, Kolozsváron megjelenő bekötött példányokkal büszkélkedhetünk:
Színházi Újság (Szöveges színlap). Művészeti, szépirodalmi és társadalmi napilap, felelős szerkesztő: Herczeg Jenő, Kolozsvár, 1901.
Kolozsvári Szemle. Kolozsvár thj. sz. kir. város helytörténeti és kulturális folyóirata, felelős szerkesztő: Csizmadia Andor, 1944. június.
Kolozsvári Szemle. Szépirodalmi, társadalmi és Színházi Újság, szerkesztő: S. Nagy László, Kolozsvár, 1915-1916.
Színházi Figáro. Színházi és művészeti hetilap, szerkesztő: Szegedy Lajos, Kolozsvár, 1911, valamint 1912 I-II, 1914.
Kulissza. Illusztrált színházi és művészeti heti lap, szerkesztők: Gábor Jenő és Ligeti Ernő, Kolozsvár, 1911.
A színház. Színházi és művészeti heti újság, szerkesztők: Müller Menyhért és Pálmai Gyula, Kolozsvár, 1909-10.
Színház. Színházi és művészeti hetilap, főszerkesztő: Stettner Tamás, Kolozsvár, 1912-13.
Színházi Újság. Illusztrált színházi és művészeti hetilap, felelős szerkesztő: Szokol Pál (Később Polonyi, Gábor Jenő, illetve Olajos Domokos). Kolozsvár, 1911, 1913, 1914, 1917, 1919.
Kolozsvári Színházi Újság. Színházi és művészeti hetilap, felelős szerkesztő: Polonyi Albert, 1912, 1913.
Ellenzék. Politikai és társadalmi hetilap, felelős szerkesztő és laptulajdonos: Bartha Miklós, 1886-192
6. Kritika-gyűjtemények
1912-ből, A Kolozsvári Országos Nemzeti Színház 8 napos budapesti vendégszerepléséről
1914-ből, a Szigligeti ünnep és Dózsa György emlékére szervezett előadássorozat sajtóvisszhangja
1912-ből a Kolozsvári Színház jövőjéről indított sajtó-vita
1911-12-ben előadott A magyar dráma történeti sorozatának 26 előadásáról összeállított sajtó-anyag
1912-13 Az antik drámák ciklusának sajtó-anyaga
1913-14 A Shakespeare-ciklus sajtó-anyaga
1943-44-es évad sajtó-anyaga
Az 1950-es élvektől kezdődően kisebb-nagyobb rendszerességgel megtalálható az előadások sajtó-anyaga.
7. Egyéb, a színház életével kapcsolatos nyilvántartások, jegyzékek, naplók, jelentések
Foglalkozási napló 1903-04-ből, valamint több későbbi évadból
Szereposztó-könyv 1946-51-ból, valamint több, későbbi évadból
Jogdíj-könyv 1902-1919 között kötött megállapodások nyilvántartásával
Ügyelőkönyv 1889-ből
Ügyelői jelentések
Jelmeznyilvántartás/használat 1925-29 között játszott darabokhoz
A színház műsorkönyve 1909-57-ig
Az előadott darabok névjegyzéke 1905-28-ig, jelölve a Kolozsváron premiernek számító darabokat és az előadások helyszínét (Kolozsvár: a Régi téli színház, Régi nyári színkör, Új téli színház, Új nyári színkör, Torda, Nagyvárad, Sepsiszentgyörgy, Brassó)
Művészek tevékenységi nyilvántartói 1950-től
Munkarendek 1946- tól csaknem folyamatosan
Előadási naplók 1950-től csaknem folyamatosan
8. Fotók
A fényképállomány feltárása folyamatban van. A legrégebbi fényképanyag hozzávetőlegesen 1200-1300 tételt tartalmaz. Ezek a fényképek vegyes méretűek, típusúak, mind portrék, mind társulati vagy egyéb csoportképek vannak köztük. Vegyesen vannak tárolva egy részük keretben üveg alatt, egy részük pedig dobozban. A legrégebbi példányok valószínűleg az 1870-es évekből valók.
Az előadás-dossziék megjelenése után (1950-es évek) az előadásokról készült képek azokban találhatóak meg. Az előadás-dossziékban gyakran helyeztek el sorozatfotókat az előadásokról.
9. Emléktárgyak
A legtöbb emléktárgy szintén Janovics igazgatói korszakából maradt fenn, és a nevéhez fűződik. A legrégebbi ereklyék:
1. Fémmaszk 1924-ből „Lenni vagy nem lenni” 1894 – 1924 felirattal, Janovics Jenő jubileumi ajándéka
2. Bronz babérkoszorú 1905-ből, Hegyi Lili számára
3. Bronz babérkoszorú Rhétely Ödönnek a Nemzeti Színház örökös tagjának
4. Bronz babérkoszorú 1910-ből, a szegedi ifjúság részéről a Krémer házaspárnak
5. Bronz babérkoszorú 1924-ből Dr. Janovics Jenőnek
6. Bronz babérkoszorú 1901-ből Dr. Janovics Jenőnek az ifjúsági előadások rendezéséért
7. Bronz babérkoszorú 1924-ből Dr. Janovics Jenőnek a társulat tagjainak aláírásaival
8. Szentgyörgyi Istvánt ábrázoló gipsz dombormű 1885-ből
9. Díszalbum Dr. Janovics Jenőnek 1912-ből a drámatörténeti sorozatos játékok alkalmából
10. Díszalbum a jubiláló Dr. Janovics Jenőnek 1924-ből a nagyváradi hölgyközönségtől
11. Emléktábla díszdobozban a jubiláló Dr. Janovics Jenőnek 1924-ből a marosvásárhelyi színtársulattól
12. Fémötvözet-emlékpatkó 1924-ből, dr. Bíró Géza készíttetette dr. Janovics jubileumára
A felsorolt emléktárgyak megtekinthetők itt.
Összeállította:
Salat-Zakariás Erzsébet
A fotókat Galgovics Tamás (Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet - OSZMI), valamint Nagy Noémi Krisztina és Lőrincz Ildikó készítették.