2022. 12. 13

230 év magyar nyelvű színjátszás Kolozsváron

A Kolozsvári Állami Magyar Színház december 17-én ünnepli fennállásának a 230. évfordulóját.

1792. december 17-én A titkos ellenkezés vagy Köleséri című darab bemutatásával a Nemzeti Játszó Társaság elkezdte előadásait, és ezzel elindult a folyamatos magyar színházi élet Kolozsváron. 1792 októberében a Fejér János által vezetett nemes színjátszó ifjak, Kontz József, Sáska János, Jantsó Pál, Verestói Mihály, Fejér János testvérei, István és Rozália, Kis Terézia, és Keszeg Terézia kérelmet nyújtottak be a királyi főkormányszékhez és az országgyűléshez azért, hogy magyar nyelven írt darabokat adhassanak elő Kolozsváron és bárhol Erdélyben.”írja Salat-Zakariás Erzsébet.

Ezt a jeles eseményt ünnepelve szombaton, december 17-én a kolozsvári színház társulata egész napos programsorozattal várja az érdeklődőket.

Délelőtt 11 órától Színháztörténeti sétán vehetnek részt a kolozsvári színjátszás múltja iránt érdeklődők, Salat-Zakariás Erzsébet vezetésével.

A séta útvonala: Rhédey-ház – Farkas utca – Házsongárdi temető – Kolozsvári Nemzeti Színház (Hunyadi téri színház) – Kolozsvári Állami Magyar Színház (sétatéri színház). A Farkas utcai kőszínház egykori székhelyéhez érkezve (Auditorium Maximum épülete) sor kerül az emléktábla megkoszorúzására.

Délután 1 órától a színház emeleti előcsarnokában Mozzanatok a kolozsvári magyar színjátszás történetéből címszó alatt vehetnek részt az érdeklődők Darvay Nagy Adrienne Szín játék – Rendezte Taub János című könyvének a bemutatóján és HOGY TÜKRÖT TARTSON – Tompa Gábor Hamletjei és az erdélyi reteatralizáció készülő könyvéről szóló elődadásán.

A két esemény mindenki számára nyilvános, előzetes regisztráció nem szükséges.

Este 8 órától Béres László rendezését az Ősvigasztalást tekintheti meg a közönség, amely előadás egyszerre kapcsolódik a Tamási 125 emlékévhez, és a kolozsvári 230 év magyar nyelvű színjátszásának a méltó megünnepléséhez is, hiszen Tamási 1924-ben a Janovics Jenő vezette kolozsvári színház drámapályázatára küldte be névtelenül színművét, amit akkor dicséretben részesítettek.

Az Ősvigasztalás című előadásra jegyek vásárolhatók a színház jegypénztárában (hétköznap 10 és 14 óra között), valamint online a www.biletmaster.ro weboldalon.