2022. 05. 09

Irodalmi Szalon-est Bartis Attilával a Kolozsvári Állami Magyar Színházban

Május 13-án, pénteken este 8 órakor a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében Irodalmi Szalon-estre kerül sor Bartis Attila Marosvásárhelyen született, Térey-ösztöndíjas és Magyarország Babérkoszorúja-díjas íróval. Az esemény házigazdája és a beszélgetés moderátora Juhász Anna irodalmár. Bartis Attila kötetei a helyszínen megvásárolhaóak, a szerző dedikálni is fog.

Az első Irodalmi Karaván utazás januárban számos lehetőséget adott a találkozásra: író vendégeinkkel teltházas fellépéseken beszélgettünk a könyvek születéséről, az irodalmi elődökről és olyan kiemelt dátumokról, mint Nemes Nagy Ágnes születésének 100., vagy Tamási Áron születésének 125. évfordulója. Most tavasszal, visszatérve Erdélybe, újabb városokat érintve ezt a megkezdett utat folytatjuk, ezúttal a beszélgetések mellett már egy gyönyörű szabadtéri Tamási-kiállítást is bemutatva a székelyföldi közönségnek” – mondta el Juhász Anna irodalmár, a Petőfi Kulturális Ügynökség Kiemelt Programok igazgatója.

Egyetlen hazánk van: ez a magyar nyelv” – ezzel a Kányádi Sándor gondolattal indult útjára 2022 év elején a Petőfi Kulturális Ügynökség kiemelt programja, az Irodalmi Karaván, amely az egységes magyar nyelv és kultúra ügyét szolgálja a hagyományos és kortárs magyar irodalom bemutatásával. Az Irodalmi Karaván road-show a tervek szerint Magyarországon és az országhatáron túl is „utaztatja” az irodalmat, kiemelten a Kárpát-medencében és Erdélyben.

Az Irodalmi Karaván második utazására 2022. májusban kerül sor, Erdélyben. Május 11-15. között, öt napon keresztül három városban és egy kiemelt könyves rendezvényen mutatkoznak be az írók, alkotó vendégek: Marosvásárhely, Kolozsvár és Csíkszereda, a Csíkszeredai Könyvvásár közönségét megszólítva tematikus, rendhagyó irodalomórák, esti Szalon-estek és könyvvásári programok megrendezésével készülnek a szervezők a kiemelt programokra.

A kolozsvári Irodalmi Szalon-estre jegyek vásárolhatók a színház jegypénztárában, valamint online a www.biletmaster.ro weboldalon.