2021. 08. 30

Cseresznyéskert – a 2021/2022-es évad első bemutatója a Kolozsvári Állami Magyar Színházban

A Kolozsvári Állami Magyar Színház 2021/2022-es évadának az első bemutatójára szerdán, szeptember 1-én este 7 órától kerül sor a színház nagytermében. A. P. Csehov Cseresznyéskert című drámája Yuri Kordonsky rendezésében lesz látható. A rendező nem első alkalommal dolgozik együtt a kolozsvári társulattal, 2016-ban Makszim Gorkij A mélyben című színművét állította színpadra.

Yuri Kordonsky elmondása szerint az elmúlt időszak megváltoztatta az életünk ritmusát, az időhöz való viszonyunkat, ez pedig olyan darabválasztásra ösztönözte, amely beszélni tud erről az élményről. A pandémia alatt kénytelenek voltunk bezárkózni, otthon maradni, és szembenézni az idő és a halandóság kérdéseivel, amelyeket általában szeretünk elfeledni. Így jutott el Kordonsky a Cseresznyéskert megrendezésének gondolatához: Csehov remekműve az időről, az idő természetéről szól, a sejtésünkről, hogy mi is az idő. Arról, ahogyan a jelen idő összeütközésben van a múlttal és a jövővel. Erre reflektál az előadás is.

Dragoș Buhagiar, az előadás díszlet- és jelmeztervezője elmondása szerint újra meg kell ismerni a szereplőket, hogy klisék nélkül lehessen Csehov műveivel foglalkozni, és hogy a díszlet ne csupán egy esztétikai elképzelés legyen, hanem egy olyan környezet, amelyben a szereplők igazán élhetnek és kitölthetik a teret. A rendezővel való munka során a fő kérdés az volt, hogy hogyan tudnak kialakítani egy olyan teret az emlékezet számára, amely az előadással együtt tud fejlődni. Végül egy olyan tér született, amely együtt él a színpadi szöveggel és eseményekkel.

Kézdi Imola, aki az előadásban Ranyevszkaját alakítja, így fogalmazott a próbafolyamatról: „Ennek a munkának reményében és találkozásában választottam ezt a szakmát. Ha ebben az előadásban csak egy kávéscsésze lennék, akkor is beteljesülve érezném magam.”

Az előadás létrehozásában a rendező alkotótársai voltak: Dragoș Buhagiar díszlet- és jelmeztervező, Vajna Noémi dramaturg, Belloni (Ledniczky Béla) bűvészeti tanácsadó, Csergő Domokos zenei tanácsadó, valamint Mányoki Bence hairstylist.

A Cseresznyéskert főszerepét Kézdi Imola alakítja, további szerepekben Tőtszegi Zsuzsa, Imre Éva, Bogdán Zsolt, Váta Lóránd, Bodolai Balázs, Bács Miklós, Kántor Melinda, Szűcs Ervin, Román Eszter, Dimény Áron, Viola Gábor, Vindis Andrea és Lőrincz-Szabó Venczel látható.

A Cseresznyéskert bemutatójára és a további előadásokra jegyek vásárolhatók a színház jegypénztárában (hétköznap 10 és 14 óra között), valamint online a www.biletmaster.ro weboldalon.