2021. 03. 25

A kolozsvári színház online ünnepli a színházi világnapot

Mivel a vírushelyzet okozta korlátozások miatt még mindig nincs lehetőség a színház termeiben a szemtől szembeni találkozásokra, ezért a Kolozsvári Állami Magyar Színház online ünnepli a 2021-es nemzetközi színházi világnapot.

A világnapon a színház két korábbi előadása online lesz elérhető: szombaton, március 27-én 17 órától Mihai Măniuţiu 2003-as rendezése, a Doktor Faustus tragikus históriája, majd 20 órától Mihail Bulgakov drámája, a Képmutatók cselszövése látható, amelyet Tompa Gábor 1995-ben állított színpadra.

Az előadásokkal a nemrég Kossuth-díjjal kitüntetett Csíky Andrást, a kolozsvári színház örökös tagját is köszönti a társulat, aki mindkét előadásban főszerepet alakít: Christopher Marlowe: Doktor Faustus tragikus históriájában Doktor Faustus szerepében, míg Mihail Bulgakov: Képmutatók cselszövésében Molière szerepében látható.

Az előadások a színház Facebook oldalára kerülnek fel az említett időpontokban, és egészen március 29-én, hétfőn 12 óráig lesznek elérhetőek.

A Képmutatók cselszövése című előadás 1996-ban a „I. L. Caragiale” Nemzeti Színházi Fesztiválon a Legjobb rendezésért járó díjat (Tompa Gábor), és a Legjobb díszletért járó díjat (Dobre-Kóthay Judit) kapta, míg a debreceni Országos Színházi Találkozón szintén a Legjobb rendezőnek járó díjban részesítették, illetve a Legjobb férfi mellékszereplőnek járó díjat Bíró József érdemelte ki.

A Doktor Faustus tragikus históriája című előadás elnyerte a 2003-as év Legjobb rendezés (Mihai Măniuțiu) és a Legjobb férfi főszereplő (Bogdán Zsolt) UNITER (Román Színházi Szövetség) díját. Az előadásnak a kisvárdai Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválján a Legjobb Előadásért Járó Nagydíjat ítélték oda, emellett Kézdi Imola Alakítás-díjban, Bogdán Zsolt Alakítási különdíjban és Cristian Rusu pedig a Legjobb díszlet különdíjban részesült a fesztiválon.