2019. 12. 11

Alice az ágyban a Kolozsvári Állami Magyar Színházban

December 14-én, szombaton 20 órától mutatja be a kolozsvári színház Susan Sontag Alice az ágyban című színművét, Porogi Dorka rendezésében.

A premiert megelőző sajtótájékoztatón Visky András a színház művészeti vezetője elmondta, hogy ezzel az előadással zárul a fiatal rendezők számára meghirdetett projektsorozat. A Kolozsvári Állami Magyar Színház 2017-ben hirdetett pályázatot fiatal rendezőknek, hogy a pályakezdő színházi alkotóknak lehetőséget biztosítson a kibontakozásra. A négy kiválasztott projekt a 2019-es év folyamán valósult meg, 21 fiatal alkotó – rendezők, tervezők, dramaturgok, zeneszerzők, koreográfusok – vett részt az előadások létrehozásában.

Porogi Dorka, az Alice az ágyban rendezője a szombati bemutató kapcsán így fogalmazott: „Susan Sontag színműve egy állapot kinagyítására törekszik. Ezt jelzi az előadás címe is. Milyen az, mikor nem engedelmeskedik a testünk, bármennyire is határozottak vagyunk. De mi Alice betegsége? Aki megnézi az előadást, annak magának kell megválaszolnia ezt a kérdést.”

A címszerepet jásztó Kézdi Imola számára az volt fontos, hogy a főszereplőt ne egy depressziós embernek mutassa be, inkább játékosságból próbálta megközelíteni az általa játszott figurát: „A dráma nagyon rétegzett, rengeteg titok van az egyszerű mondatok mögött. Az egyszerű közlés tudja igazán a befogadó lelkét megkarcolni.”

Az előadás alkotói: Adrian Ganea és Kupás Anna látványtervezők, Trabalka Cecília zeneszerző, Barts Lívia dramaturg és Bordás Attila koreográfus.

Az Alice az ágyban címszerepét Kézdi Imola játssza, a további szerepekben Albert Csilla, Bogdán Zsolt, Váta Loránd, Csutak Réka, Pethő Anikó, Kicsid Gizella, Vindis Andrea, Wagner Áron e.h., Árus Péter és Jerovszky Tímea látható.

A bemutatót követően az előadás decemberben 15-én és 28-án 20 órától látható a színház Stúdiótermében. Az előadásokra jegyek vásárolhatók a színház jegypénztárában, valamint online a www.biletmaster.ro weboldalon.