2019. 12. 06

Az UTE Fest mérlege

Tizenkét nap, tizenhat társulat, összesen huszonhat előadás és tizenkilenc közönségtalálkozó alkotja a szombaton, november 30-án véget ért UTE Fest – az Európai Színházi Unió 18. Fesztiváljának mérlegét.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház által megrendezett nemzetközi seregszemlén, november 19-30. között németországi, luxemburgi, csehországi, olaszországi, szerbiai, bulgáriai, magyarországi, görögországi, portugáliai, oroszországi, valamint romániai előadásokat láthatott a fesztiválközönség.

A fesztivál előadásait összesen 7100 néző látta, az előadások nagy többségét teltházas nézőtér előtt játszották a társulatok. Legtöbben a budapesti Vígszínház A diktátor című előadására, a bukaresti Bulandra Színház Lóvátett lovagok produkciójára, valamint a Kolozsvári Nemzeti Színház A vihar előadására voltak kíváncsiak.

Tompa Gábor fesztiváligazgató, az Európai Színházi Unió (UTE) elnöke a fesztivál záró estéjén örömének adott hangot, hogy 11 év megszakítás után sikerült újraindítani az UTE fesztiválját, megköszönve a  vendégtársulatoknak a részvételt, illetve a szervezőstábnak, fordítóknak, önkénteseknek,  és  a műszaki személyzet összes tagjának az intenzív munkát. Az UTE elnöke bízik abban, hogy a Kolozsváron újjáindított fesztivál folyamatossá tud válni, s a következő években valamelyik UTE tagszínház vállalni tudja majd a megrendezését.                   

Az UTE Fest megvalósulását a Kulturális Minisztérium, Magyarország Kormánya, valamint Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa támogatta.