2019. 09. 24

Sexodrom – A Giuvlipen roma színház vendégjátéka Kolozsváron

A Bogdan Georgescu által rendezett Sexodrom című előadással szerepel a Kolozsvári Állami Magyar Színházban a Giuvlipen roma színház. Az előadás szombaton, szeptember 28-án 20 órától látható a színház nagytermében. Az előadás a Kolozsvári Napok programsorozatában tekinthető meg, amelyre a belépés ingyenes.
 

„Tekintsük a Sexodromot egy lázadásnak. Beemelni a nyilvános térbe magántörténeteket és intim elbeszéléseket. Elmondani a saját történetünket fennhangon, amikor senki sem kíváncsi rá.

Gondoljuk el a Sexodromot úgy, mint egy politikai szerelmi vallomást. Elmondani egymásnak, hogy az életünk és a szexualitásunk lehet egy kellemes, de főleg biztonságos utazás, függetlenül attól, hogy kik vagyunk, hány évesek, milyen neműek, milyen szexuális beállítottságúak vagyunk, és milyen társadalmi vagy szakmai környezethez kötődünk.

Nézzük a Sexodromot úgy, mint egy hatalmas leleplezésre szóló meghívást.
Miről is szólnak Romániában a #metoo történetek, amelyekről sosem hallani semmit, sohasem lehet olvasni róluk az interneten? Itt az ideje, hogy elmondjuk és felvállaljuk ezeket a történeteket, köntörfalazás nélkül.” – vallja az előadás önmagáról.
 

Az előadás díszlettervezője Irina Gâdiuță, koreográfusa Paula Dunker, zene: Alex Bălă.

Az előadásban Mihaela Drăgan, Antonella Lerca Duda, Nicoleta Ghiță, Zita Moldovan, Oana Rusu, Raj Alexandru Udrea látható.               

Az előadás 16 éven felülieknek ajánlott!