2018. 06. 16

Három díjat nyert a Rosmersholm a Pécsi Országos Színházi Találkozón

Szombaton, június 16-án este került sor a pécsi Kodály Központban a 18. POSzT ünnepélyes díjátadó gálájára, ahol a Kolozsvári Állami Magyar Színház Rosmersholm előadását három díjjal tüntették ki.  A produkció elnyerte a legjobb előadásnak járó díjat, Imre Évát a legjobb női főszereplőnek járó díjjal jutalmazták, Andriy Zholdak és Daniel Zholdak pedig a legjobb díszletért járó díjat kapta meg. 

Tompa Gábor igazgató a díjátadón elmondta, az előadás mérföldkő a színház életében, a színészek valósággal megújultak általa. A Rosmersholm meggyötör, nyugtalanít, kényelmetlen, felkavaró módon beszél az ember lélek összetettségéről. Az előadásról szóló szakmai beszélgetés valóságos revelációt jelentett, hiszen a résztvevők az előadás esztétikájának megfejtésére, értelmezésére törekedtek, ami a Rosmersholm recepciójában fordulópontot jelent és reményre ad okot.

Imre Éva számára ez a díj nagy előrelépés, hiszen két és fél hónap megfeszített munkáját ismeri el.

Az idei fesztivál versenyprogramjának 14 előadását Regős János színpadi szerző, szakíró, színészrendező, valamint Térey János, író, költő, drámaíró, műfordító válogatta.
A díjakat a nyolc tagból álló szakmai zsűri ítélte oda, melynek tagjai Szamosi Zsófia, színész, Trokán Péter, színész, Falussy Lilla, dramaturg, Csanádi Judit, tervező, Rockenbauer Zoltán, író, Szabó K. István, rendező Bóta Gábor, kritikus Zsuráfszky Zoltán, koreográfus voltak.

Gratulálunk Imre Évának és az előadás összes alkotójának!