Néha túlélünk, hogy legyen mit mesélnünk.

Primo Levi életben maradt, hogy mesélhessen, mert amit tapasztalt, azt nem lehet, nem szabad elfelejteni.

Levi történetének mély irodalmi értéke, könnyed, de ugyanakkor intenzív nyelvezete útmutatóul szolgált. Párbeszédei erős színházi nyelvet képviselnek, személyleírásai nagyban segítik a színészi munkát.

Arra törekedtünk, hogy a lehető legközvetlenebb és ugyanakkor fokozott hangulatban meséljük el a történetét, így segítve a nézőt azonosulni Levi és eltűnt társainak tapasztalásaival. Bizonyságtételét racionális ámulattal, egyszerűséggel és lehetőség szerint könnyedséggel próbáljuk bemutatni. Ehhez viszont arra van szükség, hogy a kegyetlenségen túl, fokozottan figyeljünk a hétköznapi élet momentumaira, a lazítás, az álmodozás pillanataira. Mindeközben igyekeztünk eme kegyetlenségtől megsemmisült, az életben maradásért küzdő, az állandó konfliktusok által felemésztett szereplők emberi mivoltát megőrizni.