---

„Azért választottam Müllert, mert miközben Shakespearea Titusa fantasztikus és hollywoodi, a Mülleré intim, családias, a színészekre, vagyis a színházra koncentrál. Müller egy mai ember szempontjából nézi a történeteket és ütközteti a nézőt a shakespeare-i vízióval. Egy római arénában vagyunk, a díszlet minimális, a teret csak a fények és a szereplők mozgása tölti be – a többi a Titus, a gyilkosságok borzalmas elszabadulása, apák, akik megölik a fiaikat, fiúk, akiket megesznek az anyák… mindent a vér jelez, amely fokozatosan megtölti a színpadot, akár egy expresszionista rémálomban. Ha Shakespeare-nél a Titus egy családi történet, Müllernél ez egyetemessé változik. A tanulság? Hogy semmi sem változott azóta: másokat megölni nem más, mint a tökéletes történelem, amely mindenkit magába foglal, vétkeseket és áldozatokat, a színészeket és a nézőket; valójában azt szerettem volna, hogy színészt és nézőt eggyé változtassak. A színház legalább reményt ad és figyelmeztet: általa felismerhetjük, mi történhet a jövőben.“ (Alexandru Darie)