„A Valahol Palilulán (Undeva la Palilula) forgatása alatt úgy éreztem: száz százalékban Purcărete-produkció, amin dolgozunk. A rendező ugyanis a színpadon is a filmbélihez hasonló, visszafogottabb színészi jelenlétet vár el” – mondta el Dimény Áron, Silviu Purcărete első nagyjátékfilmjének főszereplője a film mai sajtótájékoztatóján. A filmet tegnap vetítették a Kolozsvári Állami Magyar Színház nagytermében, a második vetítést az alkotókkal való beszélgetés követte.
A sajtótájékoztatón Oana Giurgiu, a film vezető producere és Vasile Şirli zeneszerző is részt vett. Utóbbitól megtudtuk, Serafim doktor (akit a filmben Dimény Áron alakít) valóságos személy volt, és az ő videóra vett történetei alapján álmodta meg Silviu Purcărete a Valahol Palilulán világát. Sőt, a rendszerváltás után Dragoş Serafim nemzetközileg elismert orvossá vált. „Serafim doktor valódi reneszánsz alak, pragmatikus világnézettel” – fogalmazott a zeneszerző.
Dimény Áron kiemelte, míg az utóbbi évtizedek román filmjeire a realista látásmód jellemző, Purcărete humorral, költészettel, melankóliával közelít a valósághoz, és attól sem fél, hogy eltávolodjon attól. „A szürrealizmus volt az egyetlen szemléletmód, amivel egy fiatal túlélhette a hatvanas évek sötét kommunizmusát, amikor a film játszódik” – tette hozzá Oana Giurgiu.