2020. 12. 04

A 7. Interferenciák Fesztivál mérlege

Vasárnap este a Loose Neckties Society színészzenekar élőben közvetített koncertjével véget ért a november 19-29. között zajló Interferenciák Nemzetközi Fesztivál hetedik kiadása.

A koronavírus okozta járványhelyzet következtében, idén rendhagyó módon online térbe költözött a fesztivál. Tizenegy nap alatt harmincnégy előadást lehetett megnézni a fesztivál honlapján, illetve Facebook oldalán, a Théâtre Vidy-Lausanne Be Arielle F előadását a Zoomon élőben lehetett megtekinteni, de sor került Az ember tragédiája album online könyvbemutatójára is, és egy különleges projekt, az Escapist.fbx színházi multimédiás installáció online premierjére.

A fesztivál előadásai három tömbbe csoportosultak. A Horizontok, a fesztivál tematikáját is viselő szekcióban olyan előadásokat lehetett megnézni, amelyek közül néhány látható lett volna Kolozsváron, ha az Interferenciák megtörténhetett volna a maga fizikai formájában, az UTE30 panelben az Európai Színházi Unió harmincéves fennállását ünnepleve, a szervezet egykori és mostani tagszínházainak és tagjainak előadásaiból lehetett egy válogatást megtekinteni, míg az OFF programban független színházi társulatok és fiatal alkotók előadásai kerültek vetítésre.

A 7. Interferenciák Fesztiválon vetített előadásokat 35.944-en követték a világ ötvennégy országából. A legtöbben Romániából és Magyarországról nézték a közvetítéseket, de Albánia, az Amerikai Egyesült Államok, Ausztrália, Ausztria, Azerbajdzsán, Belgium, Brazília, Bulgária, Ciprus, Csehország, Dánia, Dél-Korea, Egyesült Arab Emírségek, Egyesült Királyság, Egyiptom, Észtország, Fehéroroszország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Hong Kong, Horvátország, Izland, Írország, Izrael, Japán, Jordánia, Kanada, Kazahsztán, Kolumbia, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Észak-Macedónia, Mexikó, Moldova, Marokkó, Németország, Norvégia, Portugália, Olaszország, Oroszország, Spanyolország, Svédország, Svájc, Szerbia, Szingapúr, Szlovákia, Törökország és Ukrajna területéről is követték a fesztivált.

A legtöbben a Silviu Purcărete által rendezett Az ember tragédiájára, a Paso Dobléra (Nagy József és Miquel Barceló alkotása), az Alexandru Darie rendezte Téli regére, Giorgio Strehler Faust-rendezésére, valamint a Tompa Gábor által rendezett A velencei kalmárra voltak kíváncsiak.

A 2020-as Interferenciák Fesztivál megvalósulását a Kulturális Minisztérium, Magyarország Kormánya, a Bethlen Gábor Alap, illetve Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa támogatta.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház által szervezett Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál következő, nyolcadik kiadására 2022. novemberében kerül sor a hagyományos keretek között.