2020. 09. 15

Politikai pornográfia – Visky András: Pornó – Feleségem története című drámájának bemutatója a kolozsvári színházban

Szeptember 16-án, szerdán este 8 órától a Szamos-parton mutatja be a kolozsvári színház Visky András Pornó – Feleségem története című dokumentum-játékát, Árkosi Árpád rendezésében. Az előadás a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Gyulai Várszínház közös produkciója, amelynek magyarországi bemutatójára augusztus 1-jén került sor a Gyulai Várszínház Erdélyi Hetének keretében.

Visky András a mű körülményeinek a keletkezéséről így nyilatkozik: „A darab az 1989-es forradalom metaforájává is vált számomra. Nagyon hiszek abban, hogy nagyon sok emberben, mint bennem is, fordulópontot jelentett ez az esemény, de mégsem hatotta át a teljes társadalmunkat, amely így egy halva született gyermekként jelenik meg előttem. Mindannyian terhesek vagyunk a forradalom gondolatával, eszményiségével, mint egy áldott állapotban levő anya, meg kellene tudjuk szülni a szabadságnak a gondolatát.”

„Egy olyan nőről van szó, aki elveszíti a gyermekét, aki elveszíti a férfit, aki a gyermekének az apja, tehát mondhatni, mindent elveszít. Mégis egy örökös túlélő” mondja Imre Éva az általa megformált szereplőről.

Az előadás a Magyar Színházak XXXII. Kisvárdai Fesztiváljáról két díjjal tért haza: az előadás rendezője, Árkosi Árpád az Emberi Erőforrások Minisztériuma Legjobb rendezésért járó díjában, míg az előadásban nyújtott alakításáért Imre Éva Kisvárda Város Polgármesterének díjában részesült.

A Pornó – Feleségem története című előadás szereplői Imre Éva és Sinkó Ferenc, valamint Visky András.

Az előadás rendezője Árkosi Árpád, díszlet- és jelmeztervező Bocskai Gyopár, zeneszerző Cári Tibor, míg a színpadi mozgást Sinkó Ferenc jegyzi.

A bemutatót követően az előadás szeptember 17-én, este 8 órától látható a Szamos-parton.

Szeptember 21-én, a magyar dráma napján este 8 órától a Stúdióteremben látható az előadás. Ezt követően a Színházfórum legújabb eseményével ünnepel a kolozsvári színház, László Noémi költő Visky Andrással és Árkosi Árpáddal beszélget.

Az előadásokra jegyek vásárolhatók a színház jegypénztárában, valamint online a www.biletmaster.ro weboldalon.