2020. 08. 24

A Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján szerepel a Pornó – Feleségem története

Visky András Pornó – Feleségem története című dokumentum-játékának augusztus eleji, gyulai bemutatóját követően, ezúttal a Magyar Színházak XXXII. Kisvárdai Fesztiválján láthatja a közönség a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Gyulai Várszínház közös produkcióját. Az Árkosi Árpád által rendezett előadás a versenyprogram részeként augusztus 25-én, kedden este 9 órától lesz látható a kisvárdai Zsinagógában.

„Pornográfia: ne reménykedj, kedves néző, nem fogod meztelenül látni a színészeket a színpadon. Pornográfia: ne reménykedj, kedves néző, kizárólag meztelenséget fogsz látni a színpadon, a politikai pornográfia tobzódását. Pornó: egy fiktív fedőnév. A fedőnév nem fedi el a valóságot: föltakarja és megerőszakolja. A politikai pornográfia hatálya alól egyikünk sem vonhatja ki magát, a vak is látja, mi történik: nem elég a szavazatunk, sohasem elég, a testünk is kell, a gondolataink, a lelkünk, a hálószobánk. Életünk legintimebb terei sem kivételek, nincs mentség, az ágyban mindig hárman vagyunk, te, a szerelmed meg az ország jóságos vezetője” – mondja Visky András a dráma kapcsán.

Az előadás szereplői: Imre Éva, Sinkó Ferenc és Visky András. Az előadás rendezője Árkosi Árpád, díszlet- és jelmeztervezője Bocskai Gyopár, zeneszerző Cári Tibor, a színpadi mozgást Sinkó Ferenc jegyzi, rendezőasszisztens Fogarasi Alpár.

A Pornó – Feleségem története című előadás kolozsvári bemutatóját a nézők ősszel, a Szamos-parton tekinthetik meg.