2019. 06. 12

Marin Sorescu Jónása a kolozsvári színpadon

A Kolozsvári Állami Magyar Színház idei évadának utolsó bemutatójára június 16-án, vasárnap este 8 órától kerül sor a színház Stúdiótermében. Marin Sorescu Jónás című drámáját Tompa Gábor állította színpadra, az előadás a bukaresti Nottara Színház és a Kolozsvári Állami Magyar Színház koprodukciójaként jött létre.

Marin Sorescu első színdarabja, a Jónás, a dráma a Paracliserul (A sekrestyés) és a Matca (A méhkirálynő) című színművekkel együtt alkotja A sóhegy szomjúsága című trilógiát. A bibliai Jónással ellentétben Sorescu magányos halásza nem hordoz semmilyen bűnt, semmilyen vétket. Már a történet elején elnyeli egy hatalmas hal, és ahányszor sikerül megszöknie a hal gyomrából, mindig egy nagyobb gyomorba kerül, egyik börtönből a másikba –, ami végtére is az emberi lét sajátossága.

„Engem Jónás egyrészt a vallás, másrészt a kortárs művész szempontjából érdekel. Számomra a Jónás a mai világ művészének létállapotáról, és a hittel kapcsolatos kételyeiről szól. A művész kapcsolatáról Istennel, az istenséggel, ihlettel, reménnyel és reménytelenséggel, egy olyan világban, ahol kommunikáció már szinte nem is létezik. Pontosan ezt akartuk megragadni azzal, hogy behoztuk a Cristina Juncu által játszott szereplőt, aki egyfajta kommentátor, visszhang, angyal, szirén, a kísértő hangok megszemélyesítője. Ő jelképezi a kommunikáció hiányát a mai világban, amikor a túlságosan is fejlett technológiák korát éljük. Ez az, amit fel akarunk mutatni. Máskülönben a szöveg rendkívüli költői erővel bír, különleges a humora is, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni, hiszen Sorescu és főhőse számára a túlélést jelenti. Túlélni a humor által.” – jegyzi meg Tompa Gábor rendező.

Carmencita Brojboiu díszlet- és jelmeztervező az előadás látványvilágáról így vall: „Összegyűjtöttünk mindenféle tárgyat, amiről úgy képzeltük, hogy benne lehet a cethalunk gyomrában. Megpróbáltam világossá tenni a terem sötét terét, és azt akartam, hogy minden fehér legyen. Aztán ott van a partra dobott kagylók fehérje, amikor megszáradnak. Tulajdonképpen a víz és a só kioldja az összes színt, és minden krétafehér lesz. Éppen ezt a hatást akartuk elérni: ezt a fehéret, a mindenféle sajátos színtől megszabadított teret. Ugyanakkor a mi cethalunk sok olyan tárgyat is lenyelt, melyeket az emberek dobálnak a tengerbe. Szemetet, műanyagot… Tehát a mi cethalunk egy ma élő bálna.”

„Számomra a Jónás című költemény a magányról szól, arról, hogy mennyire elveszettek vagyunk ebben a világban, bármennyire is úgy tűnik, hogy jól megvagyunk benne. A cethal belsejének rezonálnia kell Jónás gondolataira, minél folyékonyabban, minél szokatlanabb módon. A dalok megzenésítése Tompa ötletei nyomán születtek, és azt hiszem, maguktól szólaltak meg. A Cristina Juncu által énekelt dalok tragikus humora minket is olykor-olykor nevetésre fakasztott. És szeretném, ha a nézők is ezt éreznék.”– mondta el Ada Milea, az előadás zeneszerzője.

A címszerepet Gabriel Răuță játssza, Cristina Juncu pedig a Visszhang szerepében egyfajta alteregója Jónásnak. Az előadás díszlet- és jelmeztervezője Carmencita Brojbiu, a zenét Ada Milea jegyzi.

Az előadás román nyelven tekinthető meg magyar és angol felirattal.